Kovalainen szerint sokat javult a McLaren

A McLaren Mercedes finn versenyzője, Heikki Kovalainen úgy gondolja, hogy csapatának sikerült előrelépést elérnie a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíj előtt.

A McLaren Mercedes finn versenyzője, Heikki Kovalainen úgy gondolja, hogy csapatának sikerült előrelépést elérnie a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Monte-Carlói Nagydíj előtt.

Annak ellenére, hogy az elmúlt négy versenyt a Ferrari zsinórban megnyerte, mellyel felugrott mindkét bajnokság élére, Kovalainen úgy érzi, eljött a McLaren ideje, és csapata készen áll a visszavágásra Monacóban.

A finn pilóta szerint remekül sikerült a brit gárda e heti tesztprogramja a franciaországi Paul Ricard versenypályán, ahol már a soron következő versenyekre készültek.

“Egy problémamentes versenyt szeretnék teljesíteni, és meg szeretném mutatni, mire is vagyok képes az autóban” – mondta Kovalainen a csapat előzetesében. “Jól mentünk Törökországban, és az e heti tesztek is jól sikerültek Franciaországban.”

“Nyilvánvaló, hogy sokat fejlődtünk, és bízom benne, hogy ezt kamatoztatni is tudjuk majd Monacóban, ahol mindennél nehezebb jóslatokba bocsátkozni. Természetesen most is a győzelemre hajtok, de bármi megtörténhet.”

A McLaren 21 ponttal lemaradva a Ferrari mögött, a harmadik helyen áll a konstruktőrök versenyében, míg Lewis Hamilton hét pontos hátrányban a listavezető Raikkönennel szemben, a harmadik helyen áll a pilóták versenyében.

A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug azonban bevallottam, csapatát nem aggasztja a jelenlegi helyzet.

“A McLaren jóval közelebb került az élen állókhoz a hatalmas kihívást tartogató Barcelonában és Isztambulban, így egyértelműen sokat fejlődtünk az azelőtt megrendezett versenyeken mutatott teljesítményünkhöz képest” – mondta a német szakember.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!