Kovalainent nem lepte meg a Renault döntése - F1VILÁG.HU

Kovalainent nem lepte meg a Renault döntése

HIRDETÉS

Heikki Kovalainen elmondta, egyáltalán nem lepte meg a Renault tegnapi döntése, miszerint a francia gárda nem tart rá igényt a jövő évben. A finn pilóta megerősítette, két másik csapattal áll tárgyalásban.

Heikki Kovalainen elmondta, egyáltalán nem lepte meg a Renault tegnapi döntése, miszerint a francia gárda nem tart rá igényt a jövő évben. A finn pilóta megerősítette, két másik csapattal áll tárgyalásban.

Kovalainen a vártnál gyengébben kezdte debütáló évét a Forma-1-ben, azonban folyamatosan javult a teljesítménye, és a Japán Nagydíjon megszerzett harmadik helyével már első évében felállhatott a dobogóra, és túlszárnyalta nálánál jóval tapasztaltabb csapattársát, Giancarlo Fisichellát.

Igen ám, de egyes források szerint éppen javuló teljesítménye miatt kellett elhagynia a francia alakulatot, ugyanis a Renault vezetése mindenképpen el akarta kerülni, hogy a nagy visszatérő, Fernando Alonso ugyanolyan helyzetbe kerüljön a jövő évben, mint idén a McLarennél.

Mindez azt eredményezte, hogy Kovalainennek más állás után kell néznie.

Bár szinte már az összes csapat véglegesítette versenyzői felállását a jövő évre, a finn pilóta vélhetően Alonso helyére igazol a McLarenhez. Egyesek a Toyotával is szóba hozták Kovalainent, azonban a kölni bázisú csapat lapunknak cáfolta a híreszteléseket.

“Számítottam arra, hogy el kell hagynom a Renault-t” – mondta Kovalainen a finn MTV3-nak adott nyilatkozatában. “Azonban vannak más lehetőségeim. A Renault meghozta a döntését, de szerencsére két másik, igen kecsegtető lehetőség is kínálkozik számomra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!