Következtetések a Brit Nagydíjról - F1VILÁG.HU

Következtetések a Brit Nagydíjról

HIRDETÉS

A Brit Nagydíj számos érdekes kérdést vetett fel, melyekre újonnan jelentkező sorozatunkban próbálunk meg választ adni…

A Brit Nagydíj számos érdekes kérdést vetett fel, melyekre újonnan jelentkező sorozatunkban próbálunk meg választ adni…

Hamilton kilencedszer a dobogón. Hova tűnt az utóbbi évek egyik legmegbízhatatlanabb versenygépe a mezőnyből?

Elgondolkodtató kérdés, hogy vajon mi játssza a főszerepet a McLaren egyenletes teljesítményében. Kétségtelen, hogy Alonso érkezésével megnőttek az elvárások a csapatnál, de ettől függetlenül is úgy érzem, hogy ez a csapat sokkal ambiciózusabb, mint volt az utóbbi néhány évben. A motorbefagyasztással viszont nyilvánvaló, hogy nagyot fogott a csapat, és egy jelentős rizikófaktortól szabadulhattak meg. Ezek után talán pont a megbízhatóság lesz az a tényező, amivel megnyerhetik a csatát a Ferrarik ellen, akik egy ideje már lelépték sebességben az ezüstnyilakat. (Egyes források szerint a Mercedes V8-ase nem kevesebb, mint 30 lóerővel tud többet a riválisokénál.)

Vállalkoznék egy kis összehasonlításra, csak hogy lehessen kézzelfogható eredményekhez mérni ezt a páratlan szériát. Idén eddig Hamilton neve mellett kilenc dobogós hely szerepel, Alonso pedig hattal büszkélkedhet, ami összesen tizenöt. Alonso műszaki hibái azért árnyalják a képet, de ettől függetlenül a versenyek napjain makulátlan a statisztika. Talán ami érdekesebb, hogy a Ferrari 2002-es és 2004-es egyeduralkodása idején volt ehhez hasonló megbízhatósági ráta, hiszen akkor mindkét versenyző 15 dobogóval állt az első kilenc verseny után.


Silverstone megmenekül az enyészet kapujából? Ecclestone-t úgy tűnik, meggyőzte a rendkívül magas nézőszám.

A Hamilton mizéria kétségkívül a legjobbkor köszöntött be a pálya tulajdonosainak számára, mert lehet, hogy e nélkül a világbajnokság egyik legpatinásabb versenyhelyszínén idén rendezték volna az utolsó Brit Nagydíjak egyikét. A tulajdonosok már régóta adósok a pálya felújításával annak ellenére, hogy tudják, csak 2009-ig szól a jelenlegi szerződés, és jelentős intézkedéseket kell tenniük a hosszabbítás érdekékében. Természetesen azért megígérték Ecclestone-nak, hogy átalakítják a pályát a közeljövőben. Ha az F1 mindenható ura olyan nagyon meg szeretett volna válni már ettől a pályától, akkor azt gondolom, hogy a négy évvel ezelőtti hittérítős berohanás elég jó okot szolgáltathatott volna neki. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Brands Hatch és Donington – a két Silvertone helyére jelentkező versenypálya – szintén ramaty állapotban van, így ilyen szempontból nem élveznek helyzeti előnyt.

Räikkonen rákontrázott a kétkedőkre. Újra nyílt a világbajnokság!

Kimi Räikkönen soha jobbkor nem ébredhetett volna rá arra, hogy ebben a Ferrariban bizony van potenciál a futamgyőzelemre még akkor is, ha a McLaren két pilótája jelenleg még nincsen látótávolságban a pontok tekintetében a világbajnokságban. Räikkönen nyolc pontot hozott Hamiltonon az elmúlt két futamon, ami nem mondható kevésnek, és jelenleg ebben a Ferrariban van annyi, hogy kettős győzelmekkel villámléptekben csökkentsék a lemaradásukat az élen álló kettőssel szemben. Nem tudjuk persze, hogy az amúgy elég emberes tempót diktáló brazillal – aki egy technikai probléma miatt a rajtrácson ragadt – mire ment volna Kimi, de ezen kár is töprengeni utólag. Montezemolo vállalkozása, még ha nyögvenyelősen is, de megtérülni látszik.


A Honda még mindig messze az áhított eredményektől.

Eltelt az idény fele, és a Honda még mindig egy helyben toporog, valahol a középmezőny és az Agurik között. Button hangot is adott elkeseredettségének a verseny, hiszen érthetően nem ez az a pozíció, amiről álmodik, de azért kitart a csapat mellett. Tavaly és tavalyelőtt is nagy mélységeket járt meg a Honda Fry irányítása alatt, de az évad utolsó harmadára valahogy mindig kikecmeregtek a gödörből, és a két héttel ezelőtti francia verseny után ismét a pontszerzés közelében járt a csapat. Nem ülnek viszont a babérjaikon, mert rövid időn belül ismét vásárlási körútra indultak a mérnökpiacon: egy BMW-s, egy mclarenes és egy williamses mérnök után ismét szert tettek egy hondás alkalmazottra. Rá is fér a csapatra a vérfrissítés.

Hirdetés

Kubica, a talonban lévő szupertehetség.

Megmondom őszintén, Kubica balesete után aggódtam, hogy ez az ember már nem lesz ugyanolyan, mint előtte, de erre elég egyértelműen rácáfolt a két negyedik helyével, mintegy folytatásaként Heidfeld remek évkezdésének. Ezek után egyik fél gondolataiban sem fordulhat meg az, hogy esetleg külön utakon folytassák a munkát, hiszen az utóbbi hetek teljesítményével, Kubica egyértelműen igazolta a csapat felé, hogy hiba lenne őt leváltani Sebastian Vettelre. Kétségtelen tény azonban, hogy a BMW nem tudja követni a két nagycsapat fejlesztési tempóját – Monaco után Silverstone-ban voltak a legnagyobb hátrányban –, így csak extrém körülmények között kerülhetnek fel dobogóra jelen pillanatban. Viszont ez a kiegyensúlyozottság szintén figyelemreméltó a bajor csapattól, főleg annak fényében, hogy tavaly az évnek ugyanebben a szakaszában még mindössze harmad ennyi pontjuk volt.

A lapátra tett DTM bajnok sikertelen pályafutása, és lehetséges utódai.

A Spyker hét eleji sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy elsősorban financiális okokra hivatkozva, azonnali hatállyal elbocsátja Christijan Alberst, akivel egyébként sem lehettek megelégedve, mert eddig a versenyek zömén jóval lassabb volt újonc csapattársánál. Ráadásul ezt még tetézték az igyekezetéből adódó kisebb-nagyobb hibák, így feltételezhetően a magny-cours-i affér volt az utolsó csepp. Narain Karthikeyan és Christian Klien, a Williams és a Honda tesztpilótái a legesélyesebbek a betöltendő pozícióra, ezt maga a Spyker csapat erősítette meg hivatalos közleményében. Krokodilkönnyeket nem sokan fognak ejteni Albersért, de egy kicsit igazságtalannak érzem ezt a viselkedést, előbb talán a pilóták rendelkezésére kellene bocsátani egy használható autót, mert így hiába is cserélnek versenyzőt, előrébb aligha jutnak, pláne két olyan levitézlett versenyzővel, mint Klien és Karthikeyan. Wurz alatt szintén rezeg a léc a Williamsnél, a közvélemény már lecserélné őt az ifjú Nelson Piquet-re.


Ralf magára talált. De ez vajon elég arra, hogy folytatódjon a pályafutása?

Ralf szombati teljesítménye kisebb fajta meglepetés volt, sőt egyenesen hatalmas meglepetés azok után, hogy az eddigi hétvégéken siralmasan kvalifikált, előfordult hogy Ralf a 3. etapból sem tudott továbbmenni, míg Trulli lazán befért az első tízbe. Ezek után tehát kisebbfajta rejtély, hogy honnan húzta elő ezt a formáját. A versenyen aztán botrányosan rosszul rajtolt, majd megkotlott alatta a Toyota, így a jó edzéseredményt nem tudta átmenteni a versenyre, de kíváncsi vagyok, hogy ez a forma kitart-e nála, vagy csak a szokásos minden évben futok egy jó versenyt szindróma lépett fel. Emellett azt gondolom, hogy a Toyotánál már akkor sem lenne jövője, ha a hátralévő versenyeken is hozná ezt a formáját.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!