Kubica: A futam csúcspontja a felvezető kör volt

Fotó: Williams
Fotó: Williams
Robert Kubica, a Williams versenyzője újra elkeseredetten nyilatkozott az F1-es Kínai Nagydíjat követően, ahol véleménye szerint a csúcspont az volt, amikor megpördült a felvezető körön.

Kubica csapattársa, George Russell mögött, a 17. helyen végzett a Kínai Nagydíjon, ahol még csapattársához képest is elmaradt a tempója. A lengyel versenyző egyelőre nem érti, hogy ennek mi az oka, azonban azon dolgoznak a Williamsszel, hogy magyarázatot találjanak. 

A lengyel hozzátette, a legizgalmasabb pont a verseny alatt az volt számára, amikor megpördült – még a rajt előtt. 

„Nincs sok mondanivalóm, hogy őszinte legyek” – mondta Kubica. „A futam legizgalmasabb pillanata az volt számomra, amikor megpördültem a felvezető körön.”

„Valamiért amióta az újgenerációs autókat vezettem, az egykörös tempómon kellett dolgoznom, de a hosszú etapokon mindig nagyon jó voltam. Mióta ezzel az autóval versenyzem a tempó sehol nincs, és az érzés is sokkal rosszabb a hosszú etapokon, mint bármikor.

Nincs tapadás. Tényleg mindent megpróbáltam, de ha nincs tapadás, akkor nincs csoda ebben a sportban.”

 

Kapcsolódó cikkek

Bottas nagyon aggódott a dupla kerékcsere miatt

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elárulta, nagyon aggódott amiatt, hogy csapatának sikerül-e hiba nélkül teljesítenie a vasárnapi Kínai Nagydíjra betervezett dupla kerékcserét.

Ilyenek voltak a gumitaktikák a Kínai Nagydíjon

A kétkiállásos stratégia volt a nyerő a Forma-1-es világbajnokság harmadik versenyén, a Kínai Nagydíjon. A Pirelli infógrafikájának köszönhetően most megnézheted, hogyan alakultak az egyes versenyzők gumitaktikái a sanghaji versenyen.

Leclerc megbeszélte a Ferrarival a történteket

Charles Leclerc leült csapatával, a Ferrarival, és megbeszélték az F1-es Kínai Nagydíj futamán alkalmazott csapatutasítást, amit a monacói már a futam során is megkérdőjelezett.

Képgaléria – Kínai Nagydíj 2019 – Vasárnap

Lewis Hamilton vezetésével kettős győzelmet szerzett a Mercedes csapata a Forma-1-es Kínai Nagydíjon. A dobogó legalsó fokára Sebastian Vettel állhatott fel. Mutatjuk a szezon harmadik versenyének legjobb fotóit!

Friss hírek