Fotó: Hungaroring Media
Hírek

Kubica ajánlatot kapott 2019-re, napokon belül dönt

Fotó: Hungaroring Media

A hírek szerint Robert Kubica ajánlatot kapott a Williamstől a 2019-es F1-es szezonra – így George Russel csapattársa lehet a jövő évben.

Kubicának lehetősége lenne arra, hogy a jövő évben a Williamsnél versenyezzen, illetve arra is, hogy a Ferrarinál tartalékpilóta szerepkört töltsön be. A lengyel versenyző körül egyre több pletyka kering, a jövőjével kapcsolatban találgatnak: ő korábban úgy nyilatkozott, bármikor szívesen visszatérne a Forma-1-be, és most úgy tűnik, esélye is lehet rá.

Kubica a Motortsport.com-nak adott nyilatkozatában elmondta, a Brazil Nagydíjat követően dönt majd arról, hogy hogyan tovább a következő szezonban.

„Azt hiszem, közel állunk a döntéshez” – mondta. „Én itt vagyok, és közeleg a határidő. Néhány napon belül eldől, hogy hogyan döntök, hogy mit akarok, és mi a legjobb irány számomra.”

„Kényelmes szituációban vagyok, és már néhány hete ezt mondom. Olyan dolgot fogok csinálni, ami így vagy úgy vonzó számomra, és ahol magabiztos lehetek, ahol élvezem majd azt, amit csinálok.”

„De sok múlik azon, hogy átgondoljam, milyen irányba szeretnék menni, hogy versenyezni akarok-e, hogy hol akarok versenyezni, hogy kombinálni akarom-e a dolgokat, vagy hogy tudok-e egy dologra koncentrálni, mint idén.”

„Ahogy elmondtam, megvan a fejemben a határidő, amit tiszteletben tartok, tehát a következő néhány napban döntés lesz. Aztán meglátjuk.”

A kérdésre, hogy egy hosszú távú ajánlatot – például a Ferraritól – preferálna-e, Kubica így válaszolt: „Lehet, de lehet, hogy nem. Talán az a kívánságom, hogy vezetni akarok, és az, hogy visszatérjek az F1-be, erősebb, mint egy hosszú távú projekt iránti vágy. A végső döntés az enyém lesz, én fogom meghozni.”

„Nem nézhetek hátra, előrefelé kell tekintenem. Nagyon érdekes lehet, de többet kell látnom abban, hogy együtt dolgozom egy topcsapattal, magas szinten. Ez egy jó lehetőség lenne szakmai és érzelmi szempontból is.”

„Mindig is mondtam, hogy amikor kisgyerekek vagyunk, az F1-ről álmodunk, aztán F1-es versenyzővé válsz, és akkor két cél lehetséges: vagy az, hogy bajnokságot nyersz, vagy az, hogy piros autót vezetsz. Elég közel kerültem hozzá a múltban, de akkor nem működött.

Szólj hozzá!