Kubica: Bármi megtörténhet Monacóban

Azt követően, hogy kiválóan szerepelt a csütörtöki szabadedzéseken, Robert Kubcia úgy érzi, bármi megtörténhet a szűk utcai pályán Monacóban, ahol akár egy kis szerencsével a győzelmet is megszerezheti.


Azt követően, hogy kiválóan szerepelt a csütörtöki szabadedzéseken, Robert Kubcia úgy érzi, bármi megtörténhet a szűk utcai pályán Monacóban, ahol akár egy kis szerencsével a győzelmet is megszerezheti.

A Renault lengyel versenyzője eddig kiválóan teljesített a hercegségben, tartani tudta a tempót az élen állókkal, mind a szuper lágy, mind pedig a közepes keverékeken magabiztosan érezte magát, így optimistán várja a folytatást.

„Az autó jó volt az edzéseken, és nem volt igazi nagy meglepetés” – mondta Kubica. „Van még néhány dolog, amin javítani kell, de pénteken van még erre időnk, és minden adott ahhoz, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldást.”

A Renault egy továbbfejlesztett első szárnnyal készül a szombati időmérőre és a vasárnapi versenyre, melytől a vezetőség további előrelépést remél, ám Kubica elmondta, hogy a hercegségben bármi megtörténhet.

„Bízunk abban, hogy tovább tudunk javítani az autón, főleg az egyensúlyon, azonban a pálya nagyon gyorsan változik. Szóval a megfelelő időben kell a megfelelő egyensúlyt elérni, ami egyáltalán nem egyszerű” – folytatta.

„Itt Monacóban bármi megtörténhet, a dolgok általában nagyon gyorsan megváltozhatnak a szűk utcai ringen.”

„Az első két szabadedzésen megvolt az önbizalmam, mert magabiztosan éreztem magam az autóban. Általában nem szokott megriasztani az, ha utcai pályán kell vezetni, de ahogy azt már elmondtam, itt Monacóban bármi megtörténhet, a dolgok egyik pillanatról a másikra, óriási fordulatot vehetnek.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!