Fotó: Williams F1
HírekKiemelt

Kubica bevallotta, szerződést kötött a Ferrarival

Robert Kubica elismerte, még évekkel ezelőtt szerződést kötött a Ferrarival, így 2012-ben ő lehetett volna Fernando Alonso csapattársa a patinás olasz istállónál.

A lengyel versenyző a 2011-es idényt megelőzően egy olaszországi raliversenyen szenvedett súlyos balesetet, mely gyakorlatilag derékba törte Forma-1-es pályafutását.

Bár az idei évben a Williams teszt- és tartalékversenyzőjeként tevékenykedik, versenyzői ülést nem kapott a brit istállótól – habár továbbra is reménykedik abban, hogy egy napon ismét rajthoz állhat a királykategóriában.

Korábban sokan nyílt titokként kezelték, hogy Kubica a Ferrari versenyzője lehetett volna, a lengyel pilóta azonban konkrétan soha nem erősítette meg ezt – legfeljebb utalt rá korábbi interjúiban.

Kubica a Forma-1 legújabb podcast-epizódjában elárulta, fontolgatta, hogy 2011-ben nem vesz részt az ominózus andorrai ralin, de nem akarta cserben hagyni a csapatot, mely megszervezte számára a lehetőséget. Pedig azzal is tisztában volt, hogy „a csapat, ahol a következő évben vezetett volna, nem engedte meg a ralizást”.

Arra a konkrét kérdésre, hogy aláírt-e 2012-re a Ferrarihoz, és Fernando Alonso csapattársa lehetett-e volna, Kubica így felelt: „Igen.”

A most 33 esztendős versenyző a Ferrari akkori csapatfőnökével, Stefano Domenicalival állapodott meg, és elárulta azt is, kevesebbet keresett volna, mint a Renault-nál.

„Az első cél, hogy az ember bekerüljön az F1-be” – mondta Kubia. „A második, hogy megvesse ott a lábát, nagy tiszteletet érdemeljen ki, ami még nehezebb, mint bekerülni.”

„A harmadik pedig az, hogy világbajnok legyen, vagy a Ferrari pilótája. Világbajnokságot nem nyertem, és végül a Ferrari versenyzője sem lettem, de nagyon közel álltam hozzá.”

Kubica beszélt arról is, a tudat, hogy a Ferrari pilótája lehetett volna, nem tette nehezebbé számára a balesete utáni időszakot. Azt azonban elismerte, most „fájdalmasabb” számára az egész.

„A felépülésem önmagában nagyon kemény volt az első 16-18 hónapban, szóval nem fájt annyira. Küzdöttem, a felépülésre fókuszáltam, nehéz időszakon mentem keresztül.”

Fotó: Williams F1

„Minél több idő telt el, annál nehezebb lett, mert a remény, hogy a dolgok rendbe jönnek, eltűnt. Voltak pillanatok, amikor nagyon jól haladt a felépülésem, de volt olyan is, hogy balul sültek el műtétek, és hat hetet visszaestem ahelyett, hogy javult volna az állapotom.”

„Fájdalmas volt, hogy nem versenyeztem az F1-ben, de nem volt fájdalmasabb azért, mert tudtam, hogy a Ferrarinál versenyeztem volna.”

Kubica azt mondja, nem pusztán szórakozásból ralizott, szeretett volna jobb versenyzővé válni és fejlődni.

„Nem voltam megelégedve. Többre vágytam. Azt gondoltam, a rali megadja nekem ezt. És meg is adta. A probléma az, hogy túl nagy árat fizettem érte.”

Szólj hozzá!
Kubica bevallotta, szerződést kötött a Ferrarival
A Red Bull nem indíthatja kiszemeltjét a hungaroringi teszten
Alonso elárulta, miben kell javulnia a McLarennek
Sajtóhír: Hamilton hosszabbított a Mercedesszel
A Renault-t lenyűgözte a Ferrari-motor fejlődése