Kubica csalódott a barcelonai tesztek után - F1VILÁG.HU

Kubica csalódott a barcelonai tesztek után

HIRDETÉS
A Williams versenyzője, Robert Kubica úgy érzi, a grove-i istálló „újabb napot veszített” az előszezoni teszteken – mondja ezt annak ellenére, hogy 90 kört tett meg az FW42-es versenygéppel.
Fotó: Williams

Mivel a brit istálló új autója nem készült el időben, Kubicáék csak a harmadik tesztnapon tudták megkezdeni annak tesztelését.

Bár az előszezoni tesztek pénteki zárónapján Kubica 90 kört tett meg Barcelonában, és megfutotta a csapat legjobb idejét az előszezonban, a lengyel egyértelműen elégedetlenül nyilatkozott.

„Újabb napot veszítettünk el” – mondta Kubica.

„Természetesen megtettünk néhány kört, de az autó állapota messze volt az optimálistól. Voltak problémáink. Sajnos az autó egyáltalán nem olyan volt, mint kellett volna, ez pedig jelentős hatással volt a tesztünkre, illetve a programunkra.”

„Minden információ félrevezető volt, és bizonyos tekintetben Ausztráliára is nehéz volt információkat gyűjteni.”

Kubica kifejtette, nem volt kellő mennyiségű alkatrészük sem.

„Nyilván komoly csúszásban vagyunk, és a mai problémák egy része ennek a sietségnek a következménye. Ha múlt héten nincs kész az autó, akkor a tartalékalkatrészek is hiányoznak. És sajnos ma szükség lett volna néhány elemre, de nem tudtuk kicserélni őket.”

„A maximumot nyújtottuk, de ez a maximum nem elég, mert az autó közel sem volt optimális.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kubica csalódott a barcelonai tesztek után
Alonso ismét erőn felül teljesített, nehéz versenyre számít
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!