Kubica csalódott, hogy lecsúszott a dobogóról

Robert Kubica csalódottságának adott hangot a Kínai Nagydíjat követően, ahol annak ellenére sem sikerült felállnia a dobogóra, hogy jól taktikázott a gumikkal.


Robert Kubica csalódottságának adott hangot a Kínai Nagydíjat követően, ahol annak ellenére sem sikerült felállnia a dobogóra, hogy jól taktikázott a gumikkal.

A Renault lengyel pilótája azonban örül annak, hogy ötödik helyével tovább növelte pontjai számát a bajnokságban, és úgy tűnik, hogy a francia gárda továbbra is a legerősebb a négy élcsapat mögött.

„Egy nagyon izgalmas verseny volt a mai, és örülök annak, hogy újabb értékes pontokat szereztem” – mondta Kubica a futam után a riportereknek Kínában.

„A rajtom pocsék volt, rengeteg pozíciót veszítettem, de aztán jól döntöttünk, hogy kint maradtunk a slick gumikon, mikor először rázendített az eső, mellyel sikerült feljebb kerülnöm, és egészen a harmadik helyig léptem előre.”

„Azonban a verseny sarkalatos pontja az volt számomra, mikor pályára küldték a biztonsági autót, mellyel hatalmas előnyt dobtam el magamtól, és a mögöttem lévők egy szempillantás alatt behozták lemaradásunkat.”

„Bár elégedett vagyok azzal, hogy az ötödik helyen végeztem, bosszankodom amiatt, hogy nem sikerült felállnom a dobogóra, pedig úgy érzem, erre minden esélyem megvolt a mai versenyen.”

Kubica csapattársa, az újonc Vitaly Petrov élete eddigi legjobb versenyét teljesítette, hiszen komoly csatákat vívott a nálánál jóval tapasztaltabb ellenfeleivel (Schumacher, Webber), és hetedik helyével, megszerezte első világbajnoki pontjait a Forma-1-ben.

„Nagyon boldog vagyok, befejeztem első forma-1-es versenyemet, és megszereztem első világbajnoki pontjaimat” – mondta Petrov boldogan.

„Nehéz verseny volt, és nem volt egyszerű megfelelő döntést hozni a mai napon. Az elején, mikor elkezdett esni az eső, többen kihajtottak intermediate abroncsokért, ám mi úgy döntöttünk, hogy kint maradunk, ami remek húzásnak bizonyult.”

„Folyamatosan tartottam a csapattal a kapcsolatot a rádión, és próbáltuk eldönteni, hogy mikor hajtsunk ki intermediate gumikért, és szerintem az időzítés ekkor is remek volt.”

„Tisztában voltam azzal, hogy vigyáznom kell a gumikra, de azt nem tudtuk, hogy meddig fog esni, vagy mikor fog elkezdeni száradni a pálya.”

“Azonban továbbra is nagyon keményen hajtottam, a mérnökeim mondták, hogy jó a sebességem, és az utolsó körökben volt remek kiváló előzésem, sikerült megelőznöm Schumachert és Webbert.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!