Azt követően, hogy már az első két szabadedzésen is kiválóan teljesített, Robert Kubica ismét jelezte, hogy komolyan kell venni a délutáni időmérőn, hiszen az élen végzett a délelőtti tréningen.
A Renault lengyel versenyzőjét alig fél tizeddel lemaradva Felipe Massa követte a Ferrarival, míg a harmadik helyen a Red Bull Racing ausztrálja, Mark Webber végzett.
Az egyórás tréning legnagyobb meglepetése azonban az volt, hogy a csütörtöki nap legjobbja, Fernando Alonso csúnyán összetörte Ferrariját.
A spanyol versenyző kiváló tempót diktált az első húsz percben, azonban elvesztette autója felett az irányítást a Massenet kanyarban, amit az F10 jobboldala bánt, ami teljesen leamortizálódott.
A Ferrari szerelőinek így nem lesz nyugodt a következő két óra, hiszen ennyi idejük van arra, hogy helyrerakják a versenygépet, máskülönben a spanyol pilóta nem fog tudni részt venni a kvalifikáción, ami azt is jelentené, hogy elúszott számára a verseny.
Az első két szabadedzéssel ellentétben, az utolsó tréning egyébként sokkal mozgalmasabb volt a szűk utcai pályán, ahol számos alkalommal váltották egymást a versenyzők az élen.
A résztvevők az utolsó negyedórában tetették fel autóikra a lágyabb keverékű gumikat, így nem meglepő módon, tovább javultak a köridők. Webber volt az első, aki az élre állt, ám végül Kubica nyerte meg a tréninget, pedig leggyorsabb köre nem volt teljesen tiszta.
A Renault lengyel pilótája az utolsó kanyarokban utolért két lassabb versenyzőt, ám ennek ellenére megszerezte az első pozíciót, amit már ki sem engedett a kezéből, pedig mind Webber, mind pedig Massa javított.
Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, és Michael Schumacher zárta az első hat sorát, akiket Nico Rosberg követett a másik Mercedesszel, 15 ezreddel lemaradva csapattársa mögött.
A bajnoki címvédő, a tavalyi győztes, Jenson Button csak a tízedik lett. A McLaren brit versenyzője a gyenge tapadásra panaszkodott.
Többen, köztük Schumacher is használta az egérutat a Mirabeau-nál, míg Vitaly Petrov kis híján beleszaladt Lucas di Grassi autójába, aki a vártnál előbb kezdett el fékezni az egyik sikán előtt.
Sutil egy új első szárnyat kapott, miután megpördült a kaszinónál, és hozzáért a gumifalhoz, míg Massa kis híján a másik Ferrarit is összetörte az uszoda kijáratánál.
Olvasóink ajánlatai:
Monacói Nagydíj, harmadik szabadedzés:1. Kubica Renault 1:14.806 25 2. Massa Ferrari 1:14.852 + 0.046 22 3. Webber Red Bull-Renault 1:14.945 + 0.139 24 4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:15.038 + 0.232 24 5. Vettel Red Bull-Renault 1:15.046 + 0.240 25 6. Schumacher Mercedes 1:15.236 + 0.430 21 7. Rosberg Mercedes 1:15.252 + 0.446 20 8. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:15.537 + 0.731 21 9. Sutil Force India-Mercedes 1:15.659 + 0.853 13 10. Button McLaren-Mercedes 1:15.682 + 0.876 22 11. Liuzzi Force India-Mercedes 1:15.691 + 0.885 19 12. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:15.769 + 0.963 26 13. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:16.164 + 1.358 24 14. Barrichello Williams-Cosworth 1:16.232 + 1.426 21 15. Petrov Renault 1:16.240 + 1.434 26 16. Alonso Ferrari 1:16.266 + 1.460 6 17. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:16.644 + 1.838 25 18. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:16.696 + 1.890 22 19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:17.782 + 2.976 18 20. Trulli Lotus-Cosworth 1:17.865 + 3.059 26 21. di Grassi Virgin-Cosworth 1:18.063 + 3.257 24 22. Senna HRT-Cosworth 1:19.720 + 4.914 25 23. Chandhok HRT-Cosworth 1:19.781 + 4.975 21 24. Glock Virgin-Cosworth 3







Hozzászólások
(7 komment)@fefe68:
Massának egyenlőre egyik pálya sem fekszik Alonso mellett :)
@fefe68: Ezt honnan veszed okoska? A Hungaroringen 2008-ban hülyére verte a mezőny. Monacoban van egy poleja és két 3. helye. Valenciában pole és győzelem. Szinngapurban fölényes pole. Ezek mind technikás pályák okostojás.
@dani0617: ez merész kijelentés. igaz itt bármi megtörténhet., de Massának a technikás pályák nem fekszenek.
ugyis massa indul előről
a szabadedzések nem jelentenek semmit. szerintem ismét a bikáké lesz a pole, de bár tévednék.
ezen a szabadedzésen Kubitól senki nem tudta volna elvenni az 1. helyet szerintem. most neki sikerült összerakni egy jó kört.
Ha nem töri össze a cuccot akkor ez is Alonsé lett volna. De ez van, nagyon remélem elég lesz az idejük hogy megcsinálják.
Tegnap már megmondtam, hogy ez lesz! :)