Kubica életben tartotta bajnoki esélyeit - F1VILÁG.HU

Kubica életben tartotta bajnoki esélyeit

Robert Kubica életben tartotta bajnoki esélyeit, miután megszerezte idei hatodik dobogós helyezését az Olasz Nagydíjon

Robert Kubica életben tartotta bajnoki esélyeit, miután megszerezte idei hatodik dobogós helyezését az Olasz Nagydíjon

A BMW Sauber lengyel versenyzője kiválóan teljesített az olasz futamon, és miután csak a tizenegyedik pozícióba kvalifikálta magát a tegnapi időmérő edzésen, egy kiállásos stratégiájával a harmadik helyen végzett.

Kubica – aki már a hétvége elején hangsúlyozta, még nem mondott le a bajnoki címről – újabb dobogós helyezésével 14 pontra csökkentette lemaradását a bajnoki éllovas Lewis Hamiltonnal szemben, négy futammal a szezon vége előtt.

“Egy jó hétvége volt, miután a tegnapi időmérő nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna” – mondta a lengyel pilóta. “Mi voltunk az élen azok között, akik nem jutottak be a harmadik etapba, így valahol jó helyzetben is voltunk, hiszen az időjárástól függően választhattuk meg a stratégiánkat.”

“Úgy gondolom, hogy jó döntést hoztunk. A lehető legtovább kint maradtunk a pályán az első kiállás előtt, és szerencsénk volt, hogy az idő lehetővé tette számunkra, hogy azonnal feltehessük az autóra az intermediate gumikat.”

“Jó volt a sebességem, és be is foghattam volna Heikkit, de akkor már túlságosan távol volt tőlem. A rajt nagyon nehéz volt. Úgy előztem meg Nick-et az első kanyar előtt, hogy nem is láttam őt – aztán ráeszméltem, hogy előtte vagyok. Ez elég veszélyes volt.”

“Később szerencsénk volt a kiállással, mert pont akkor jött el az idő arra, hogy feltegyük a köztes gumikat. Onnantól kezdve pedig egy pillanatig sem volt veszélyben a pozícióm. A csapat megérdemelte a harmadik helyet” – tette hozzá Kubica.

Csapattársa, Nick Heidfeld szintén javított az időmérőn elért helyezésén, és a tizedikről felugrott az ötödik pozícióba, ám a német pilóta így sem volt elégedett.

“A tizedik pozícióból indulva az ötödik helyen végezni rendben is van, de még így sem volt ideális számomra a verseny” – mondta Heidfeld.

“Sajnos rögtön a rajtnál pozíciót vesztettem Roberttel szemben. Véleményem szerint jó döntés volt, hogy a biztonsági autó mögül rajtoltunk el. Mikor repülőrajtot vettünk, a látási viszonyok borzalmasak voltak, így túl korán fékeztem, és Robert elment mellettem.”

Hirdetés

“Ezúttal a csapat döntött a gumik ügyében. Versenymérnökömre bíztam a dolgot, aki a boxutcában sokkal több információval rendelkezett az időjárásról. Abszolút tökéletes döntés volt, hogy feltettük az intermediate gumikat.”

“Nagyon fontos volt, hogy ne hibázzunk, és a pályán tartsuk az autót. Boldog vagyok, hogy megvolt a sebességem ahhoz, hogy magam mögött tartsam Felipe Massát és Lewis Hamiltont a futam végén. Gratulálok Sebastian Vettelnek és a Toro Rosso istállónak, fantasztikus győzelmet arattak!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!