Kubica már a jerezi tesztek eredményét elemzi - F1VILÁG.HU

Kubica már a jerezi tesztek eredményét elemzi

HIRDETÉS

Olaszországban kezdi meg rehabilitációját a bő egy hete súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubica – árulta el a versenyző menedzsere, Daniel Morelli.


Olaszországban kezdi meg rehabilitációját a bő egy hete súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubica – árulta el a versenyző menedzsere, Daniel Morelli.

A 26 éves pilótára már csak egy műtét vár: az orvosok szerdán operálják meg sérült könyökét, ezt követően pedig megkezdheti rehabilitációját.

Daniel Morelli újságíróknak nyilatkozva nemrégiben elmondta, az olaszországi Santa Corona kórházban maradnak, mivel úgy vélik, ez a legjobb módja annak, hogy a lengyel versenyző megkezdje rehabilitációs programját.

„Kedden összeülünk az orvosi bizottsággal és áttekintjük a helyzetet: a folytonosság a legfontosabb tényező” – mondta Morelli.

„Maximális figyelemre van szükségünk, és azt hiszem, itt fogunk maradni, mert nincs jobb megoldás. Úgy érzem – tekintettel a jelenlegi helyzetre -, ez a legjobb döntés Robert számára, már csak azért is, mert folyamatosan kapcsolatban állunk a szakemberekkel és az orvosi csapattal, különösen a rehabilitáció kezdeti, kényes időszakában.”

A menedzser hozzátette, nagyon sajnálatos, hogy néhány napja olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint Kubica állapota romlott volna, és kijelentette, a Renault versenyzője egyre jobban van, hétfőn pedig már a jerezi tesztek eredményeit elemezgette.

„Nagyon sajnálom, ami történt, azok az információk teljes mértékben hibásak és megalapozatlanok voltak. A hétfői orvosi vizitnek pozitív eredménye született, szerdán pedig az utolsó műtétet is elvégzik Robert könyökén.”

„Sokáig beszélgettem vele, viccelődtünk és megvitattuk nem csak a fizikai állapotát, illetve a rehabilitációt, hanem a jerezi tesztek eredményét is.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!