Kubica: „Olcsó kifogás” lenne a gumikat okolni - F1VILÁG.HU

Kubica: „Olcsó kifogás” lenne a gumikat okolni

HIRDETÉS
„Olcsó kifogás” lenne az abroncsokra fognia Robert Kubicának a 2019-es év kiábrándító szereplését – ezt maga a lengyel versenyző nyilatkozta nemrég.
Robert Kubica (POL) Williams Racing with the media.
Italian Grand Prix, Saturday 7th September 2019. Monza Italy.

Kubica tavaly a Williams színeiben tért vissza a Forma-1-be, ám nem tudott jó eredményeket elérni, részben az autó gyengesége miatt.

Azt viszont már nehezen lehet magyarázni, hogy az időmérő edzéseken egyszer sem tudott újonc csapattársa George Russell előtt végezni.

Mióta Kubica F1-es pályafutása derékba tört 2011 elején, a Forma-1-ben használatos abroncsok jelentősen megváltoztak, ez lehetett az egyik kulcsfontosságú tényező, mely negatívan befolyásolta a lengyel teljesítményét. Ő azonban nem akarja a gumikra fogni.

„Szerintem elég okos és jó vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit kellene csinálnom ezekkel a gumikkal” – mondta Kubica a Motorsport.com című lapnak.

„És nem a versenyző dönti el, merre van az arra, vagy hogyan kellene működniük a gumiknak – csapatmunka. Természetesen a versenyző vezeti az autót, de pontosan ugyanazok a célok, és ugyanazokon a dolgokon osztozunk a gumikkal kapcsolatban.”

„Szóval olcsó kifogásként tekintek rájuk a sikertelen szezon tekintetében.”

Kubica hozzátette, a visszajelzések hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy „nagyon kusza” éve volt 2019-ben.

„Számos területen végezhettem volna jobb munkát, de az én dolgomat sem könnyítették meg. Abban a helyzetben, amelyben voltunk, rendkívül fontos volt, hogy következetesen kezdjem a szezont, és felépíthessem erre a visszatérésemet. Sajnos ez nem jött össze.”

„Aztán voltak alkalmak, amikor teljesíthettem volna, de nem sikerült, mivel voltak olyan külső tényezők, amik rejtve maradtak. Voltak helyzetek, melyekben kétségkívül teljesíthettem volna jobban, és voltak olyanok is, amikor nem kaptam választ, és fogalmam sem volt arról, miért teljesítünk rosszul egyik napról a másikra.”

Hirdetés

„Ez rossz vért szül, mert ahhoz, hogy fejlődjünk, meg kell értenünk az okokat. Nincs értelme gyógyszert szedni olyasmire, ami nem is okozója a betegségnek.”

„Néha el akarjuk hitetni az emberekkel azt, hogy a Forma-1 egyszer, pedig nem az. Rengeteg tényezőnek van nagy hatása. Az pedig, hogy vannak korlátaim a tempós kanyarokban, nem ilyen tényező. Igaz, hogy olykor nagy volt a vibráció, de az is igaz, hogy amikor nincs tapadás, akkor normális, hogy többet veszítesz a nagyobb kihívást jelentő részeken.”

„Mint ahogy többet buksz akkor is, ha 2-3 kanyar van gyors egymásutánban. Ezek tényez. És biztos vagyok benne, hogy a korlátaim ezen a téren nem voltak hatással a vezetésemre.”

Kubica 2020-ban az Alfa Romeo fejlesztőversenyzőjeként folytatja pályafutását, és jó eséllyel rajthoz áll a DTM-ben is.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!