Kubica úgy érzi, jó formában van a BMW - F1VILÁG.HU

Kubica úgy érzi, jó formában van a BMW

HIRDETÉS

Robert Kubica szerint csapata mindent kihozott idei első tesztjéből, és jó formában várhatja az idei szezont, ám hozzátette, az új szabályok bevezetése miatt minden eddiginél nehezebb megmondani, ki hol áll a mezőnyben.

Robert Kubica szerint csapata mindent kihozott idei első tesztjéből, és jó formában várhatja az idei szezont, ám hozzátette, az új szabályok bevezetése miatt minden eddiginél nehezebb megmondani, ki hol áll a mezőnyben.

Miközben riválisai Portugáliában és Olaszországban köröztek, javarészt az esőben, addig a BMW-t csak az időnként feltámadó szél hátráltatta első tesztjén Spanyolországban.

Éppen ezért Kubica úgy gondolja, csapata jól áll a felkészüléssel, de tisztában van azzal, hogy minden lehetőséget ki kell használniuk, hogy pályára gördüljenek, ami különösen nem egyszerű ezen a héten, mivel a homokvihar miatt áll a teszt Bahreinben.

“Úgy gondolom, hogy nem vagyunk rossz formában” – mondta a lengyel versenyző a szerdai tesztnap után az újságíróknak a sivatagi pályán. “Azonban ahhoz, hogy hozni tudjuk az eredményeket, mindennek a helyén kell lennie, mindent meg kell tennünk azért, hogy kihozzuk a maximumot a csomagból.”

“Az autónak, a versenyzőknek, és mindennek a helyén kell lennie ahhoz, hogy meg tudjuk verni ellenfeleinket, akik szintén nagyon keményen dolgoznak, így biztosan nem lesz könnyű dolgunk. Ahhoz, hogy esélyed legyen, mindennek száz százalékosan kell működnie.”

“Ha nyerni akarsz, jobbnak kell lenned, mint a többiek. Úgy gondolom, hogy jól dolgozunk, de ahogy azt már mondtam, nagyon nehéz megítélni, hol állunk” – folytatta Kubica, aki szerint nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a teszteredményekből.

“Mint általában, a teszteredmények nem reprezentatívak, különösen nem ennyire az elején. Senki nem tudja, hogy a másik min dolgozik. Majd csak a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon kaphatunk tiszta képet az erőviszonyokról.”

“Nyilván sejtéseink vannak arról, hogy hol állunk, de ezek inkább csak találgatások, ezek alapján nem mehetünk biztosra” – tette hozzá a lengyel pilóta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!