Robert Kubica diktálta a tempót az Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol napos meleg idő fogadta a mezőnyt. A Renault lengyel pilótája mögött Nico Rosberg és Jenson Button végzett.
A másfélórás tréning első fele eseménytelen volt, csak a kisebb csapatok gördültek pályára, a nagyok arra vártak, hogy tisztuljon a burkolat és minél több gumi kerüljön az aszfalt felületére, hogy nagyobb legyen a tapadás az ausztrál ringen.
A topcsapatok közül elsőként a McLaren merészkedett ki a pályára, először Lewis Hamilton, majd csapattársa, Jenson Button állt az élre, akit Nico Rosberg (Mercedes), nem sokkal később pedig Robert Kubica váltott az élen a Renault-val.
A Ferrari duója, Felipe Massa és Fernando Alonso a negyedik, illetve a hatodik helyen végzett, közéjük Sebastian Vettel ékelődött be az ötödik pozícióban a Red Bullal.
Hamilton már nem javított idején, így a hetedik lett, míg az első tíz sorát Sebastien Buemi (Toro Rosso), Vitaly Petrov (Renault), és Vitantonio Liuzzi (Force India) zárta.
Michael Schumacher a 12. helyre hozta be a másik Mercedest, majd’ másfél másodperccel lemaradva márkatársa mögött, míg a hazai közönsége előtt versenyző Mark Webber a 14. lett, és egy másodperccel bizonyult lassabbnak Vettelnél.
Az edzésen két alkalommal is előkerült a piros zászló, mindkét esetben Kamui Kobayashi miatt. A BMW Sauber japán versenyzője a tréning felénél járva nekihajtott a 11-es kanyar belső részén lévő terelőbójának, ami letörte első vezetőszárnya egyik felét.
Mindez azt is jelentette, hogy autója veszített leszorító erejéből, és az első tengely tapadása drasztikusan lecsökkent, így nem meglepő módon a következő kanyart szélesen vette, és átszáguldott a kavicságyon.
Húsz perc múlva visszatért a pályára egy új első szárnnyal, ami kivezető körén leszakadt az autóról a hármas kanyar fékzónájában. Kobayashi szerencsére elkerülte a falat, de elég sok törmelék került a pályára, így megállították a körözést.
A Sauber másik pilótája, Pedro de la Rosa sem lehetett elégedett, a spanyol veterán alatt ugyanis megállt az autó a négyes kanyarban, az edzés utolsó tíz percében.
Paul di Resta sikeresen teljesítette első éles bevetését a Forma-1-ben, és Liuzzi mögött a 11. helyen végzett, négy tizeddel lemaradva csapattársától. A Force India tartalékversenyzője Adrian Sutilt helyettesítette az első tréningen, ahol 25 kört teljesített.
Az új csapatok kivétel nélkül részt vettek az első edzésen, mind a 24 versenyző mért kört teljesített, de az újoncok továbbra is küszködnek.
A Lotus volt a leggyorsabb az újoncok közül, de versenyzőik így is majd’ öt másodperccel voltak lassabbak a tempót diktáló Kubicánál.
A Lotusnál azonban nem emiatt aggódnak, sokkal inkább az bosszantja a vezetőséget, hogy továbbra is hidraulikus problémákkal küszködnek, ami miatt Jarno Trullinak sok időt kellett a garázsban töltenie.
A Virgin pilótája, Lucas di Grassi egy másodpercet kapott a Lotus duójától, akit a HRT párosa, Karun Chandhok és Bruno Senna követett. Kettejük között egyébként majd’ egy teljes másodperc volt, az indiai javára.
Timo Glock csak nyolc kört teljesített, miután a szerelők végig az autóján dolgoztak, amivel vélhetően valamiféle hidraulikus probléma volt.
Olvasóink ajánlatai:
Ausztrál Nagydíj, első szabadedzés:1. Kubica Renault 1:26.927 22 2. Rosberg Mercedes 1:27.126 + 0.199 18 3. Button McLaren-Mercedes 1:27.482 + 0.555 22 4. Massa Ferrari 1:27.511 + 0.584 18 5. Vettel Red Bull-Renault 1:27.686 + 0.759 23 6. Alonso Ferrari 1:27.747 + 0.820 21 7. Hamilton McLaren-Mercedes 1:27.793 + 0.866 22 8. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:28.014 + 1.087 21 9. Petrov Renault 1:28.114 + 1.187 25 10. Liuzzi Force India-Mercedes 1:28.192 + 1.265 18 11. di Resta Force India-Mercedes 1:28.537 + 1.610 25 12. Schumacher Mercedes 1:28.550 + 1.623 19 13. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:28.572 + 1.645 21 14. Webber Red Bull-Renault 1:28.683 + 1.756 22 15. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:29.465 + 2.538 13 16. Barrichello Williams-Cosworth 1:29.712 + 2.785 18 17. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:30.249 + 3.322 26 18. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:31.588 + 4.661 5 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:31.652 + 4.725 13 20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:31.654 + 4.727 26 21. di Grassi Virgin-Cosworth 1:32.831 + 5.904 25 22. Chandhok HRT-Cosworth 1:33.401 + 6.474 24 23. Senna HRT-Cosworth 1:34.251 + 7.324 19 24. Glock Virgin-Cosworth 1:34.924 + 7.998 8







Hozzászólások
(4 komment)elvileg a francia eurosporton igen, ha letöltesz egy alkalmazást (TvAnts v StreamTorrent) de nekem ma nem töltötte be egyik sem :S
Lehet valahol "élőben" nézni a szabadedzéseket?
@jegees: és én ennek nagyon örülök!
Érdekes kezdés... úgy tűnik h a Renault és a Force india tartja jó formáját:)