Kubicát igencsak meglepte Alonso - F1VILÁG.HU

Kubicát igencsak meglepte Alonso

HIRDETÉS

Robert Kubica elmondta, hogy igencsak meglepte, hogy Fernando Alonso átvette a vezetést a bajnoki összetettben, ugyanis a riválisának, a Red Bull Racingnek sokkal jobb a versenygépe az egész szezonban.


Robert Kubica elmondta, hogy igencsak meglepte, hogy Fernando Alonso átvette a vezetést a bajnoki összetettben, ugyanis a riválisának, a Red Bull Racingnek sokkal jobb a versenygépe az egész szezonban.

Bár az energiaital-gyárosok az eddig megrendezett 17 futamon 14 alkalommal indulhattak az első pozícióból, Alonso az, aki két versennyel a vége előtt vezeti a bajnokságot, miután az elmúlt négy megmérettetésen három győzelmet is aratott.

Kubica azonban elmondta, hogy az egyes autók eddigi teljesítményeit figyelembe vége, nem számított arra, hogy Alonso fogja vezetni a bajnoki tabellát a szezon végéhez közeledve.

„Egy kicsit meg vagyok lepve, hogy a Ferrari áll az élen, hiszen a Red Bullnak egyértelműen gyorsabb autója volt az egész szezonban” – mondta a Renault lengyel versenyzője a riportereknek Interlagosban.

„Azonban bizonyosok okok miatt a Ferrari áll most az élen. Ami azt is jelenti egyben, hogy összességében jobb munkát végeztek, de a bajnokságnak még nincs vége.”

„Korea egyértelműen megváltoztatta az egész helyzetet a Ferrari és Fernando számára. Úgy gondolom, elég tapasztalattal rendelkeznek, és biztos vagyok abban, hogy nem fogják megkönnyíteni a Red Bull dolgát, jóllehet a Red Bullé a leggyorsabb autó az egész szezonban, így egy nagyon érdekes csatának lehetünk majd szemtanúi.”

Kubica azt is elmondta, hogy véleménye szerint a Red Bull botlásainak köszönhetjük, hogy még teljesen nyílt a bajnokság, ugyanis ha az energiaital-gyárosok át tudták volna menteni kiváló teljesítményüket az időmérőről a versenyre, akkor már a szeptemberi Belga Nagydíjon eldőlt volna a bajnoki cím sorsa.

„Ez mindenképpen jó a Forma-1-nek, és jó mindenkinek, kivéve persze azoknak, akiknek a leggyorsabb autójuk van, mert ez azt jelenti, hogy már jóval korábban behúzhatták volna a bajnoki címet” – folytatta.

„Ha megnézzük az időmérő eredményeket, és azok után adjuk a pontokat, akkor már Spában véget ért volna a bajnokság. Azonban nem ez a helyzet, és ez jobb a Forma-1-nek, jobb a rajongóknak, és jobb az egész show-nak.”

Hirdetés

Alonso jelenleg 11 ponttal vezeti a bajnokságot a második helyen álló Mark Webber előtt, azonban még Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, sőt Jenson Button is esélyes a végső győzelemre, jóllehet utóbbi háromnak szerencsére is szüksége van a végső diadalhoz.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!