Kubicát minden lehetőség érdekli 2010-re

Robert Kubica egyelőre még maga sem tudja, mi lesz vele a jövő évben, miután a BMW az év végén elhagyja a Forma-1-et. A lengyel pilóta nyitott szemmel jár, és amint egy számára vonzó lehetőséget talál, le fog csapni rá.

Robert Kubica egyelőre még maga sem tudja, mi lesz vele a jövő évben, miután a BMW az év végén elhagyja a Forma-1-et. A lengyel pilóta nyitott szemmel jár, és amint egy számára vonzó lehetőséget talál, le fog csapni rá.

Azt követően, hogy a német autógyártó bejelentette év végéki kivonulását, mindkét versenyzőjének jövője bizonytalanná vált, ám egyikük sem aggódik amiatt, hogy nem fog versenyzői ülést találni a következő szezonra.

“Nyitott szemmel járok” – mondta Kubica, akit az elmúlt hetekben többször is szóba hoztak a Renault-val, ahol korábban már tesztelt, még forma-1-es karrierje előtt.

“Miután elhagytam Magyarországot, még minden rendben volt, aztán napokkal később jött ez a döntés. Nagyon nehéz lenne megjósolni, mi fog történni a jövőben, ezért is vagyok kíváncsi minden lehetőségre.”

Kubica azt is elmondta, hogy jelenlegi szerződése csak a jövő év végén járt volna le a német-svájci csapattal, így eddig nem is foglalkozott különösebben jövőjével, hiszen azt gondolta, biztos a helye 2010-re.

“Hosszú ideje, 2006 óta a BMW csapatát erősítem” – mondta a 24 éves pilóta. “A jövő évre is volt egy szerződésünk, így a helyzet teljesen új számunkra. Nyilván több megbeszélésünk lesz a következő időszakban, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást számomra a jövő évre.”

“Úgy gondolom, van néhány lehetőség, de mindenki szabadságon volt az elmúlt időben, így most kezdjük meg a munkát ezen. Magabiztos vagyok, hogy egy megfelelő helyet találok magamnak a jövő évre.”

“Természetesen nehéz előre tudni, hogy melyik autó lesz a legjobb, és hova menjen az ember, de remélhetőleg egy versenyképes autóban leszek majd a következő idényben” – tette hozzá Kubica.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!