Fotó: Williams
Hírek

Kubicával tárgyal a Haas? Reagált a csapatfőnök!

Idén nem jött össze, ám Robert Kubica továbbra is azon fáradozik, hogy 2019-ben ismét versenyezzen a Forma-1-ben – nemrég a brazil sajtóban terjedt el, a lengyel a Haas csapatával tárgyal.

Kubica idén a Williams teszt- és tartalékversenyzőjeként tevékenykedik, nemrég pedig arról beszélt, továbbra is az a vágya, hogy ismét rajthoz álljon a Forma-1-ben.

A Diario Motorsport című brazil lap szerint Kubica számára a Haas lehet opció 2019-re, az amerikai istállónak ugyanis a következő idényre még nincs szerződtetett versenyzőjre, Romain Grosjean teljesítményével ráadásul közel sem elégedettek.

Ha a Haas úgy dönt, megválik a franciától, Kubica előtt kinyílhat egy ajtó – a lengyel állítólag már tárgyal is a csapattal.

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke Hockenheimben reagált is a hírekre – és egyúttal cáfolta, hogy egyeztetéseket folytatnak Kubicával.

„10 perce hallottam erről, amikor TV-riporterek kérdeztek erről” – mondta Steiner.

„Megerősítem, hogy jelenleg nem folytatunk tárgyalásokat Roberttel.”

Az amerikai istálló részéről azt már korábban jelezték, a nyári szünetig nem foglalkoznak a versenyzőkérdéssel.

„Ez az elvünk. Nem beszélek a versenyzőinkről, mint ahogy Robertről sem.”

Szólj hozzá!