Különleges időpontban kezdődhet a szezonzáró - F1VILÁG.HU

Különleges időpontban kezdődhet a szezonzáró

HIRDETÉS

A híresztelésekkel ellentétben, jó ütemben halad a munka Abu Dhabiban, ahol a szervezők tervei szerint egy különleges időpontban veheti majd kezdetét az idei szezon utolsó, minden eddiginél látványosabb helyszínén megrendezésre kerülő futama.

A híresztelésekkel ellentétben, jó ütemben halad a munka Abu Dhabiban, ahol a szervezők tervei szerint egy különleges időpontban veheti majd kezdetét az idei szezon utolsó, minden eddiginél látványosabb helyszínén megrendezésre kerülő futama.

Mindezt maga a pálya igazgatója, Philippe Gurdjain árulta el még a múlt hétvégi Maláj Nagydíjon.

A jelenlegi tervek szerint, helyi idő szerint délután három órakor rajtol el a mezőny Abu Dhabiban, ahol három órás az időeltolódás.

Ám mivel a verseny rajtja éppen délre esik Európában, nem elképzelhetetlen, hogy változik a kezdési időpont, amit Gurdjain is elhintett.

“Jelen állás szerint délután három órakor kezdünk, de a végső döntés Mr. (Bernie) Ecclestone-é lesz” – mondta a szakember az Autosportnak. “Van egy konkrét elképzelésünk, hogy mit szeretnénk, de azt egyelőre nem árulhatom el. Egy igen egyedi ötlet, és bízom abban, hogy megcsinálhatjuk – és ez olyan különleges lesz, mint maga a pálya.”

Ez elmúlt hetekben felreppent a hír, miszerint gondok vannak a pálya építésével, így még az sem kizárt, hogy elmarad a verseny, és helyette az idei naptárból hiányzó Kanada ad majd otthont a szezonzárónak a Forma-1-ben.

Gurdjain azonban csak nevet ezeken a feltételezéseken, ugyanis elmondása szerint minden a tervek szerint halad.

“Minden rendben megy. Nincs semmi probléma” – magyarázta. “Fogalmam nincs, ki kezdte el terjeszteni ezt a fals történetet, de nevetségesnek tartom. Aldar, aki a pálya építéséért felelős, kiváló munkát végez.”

“A szigeten is remekül dolgoztak, mert egy olyan szigeten kellett elkezdenünk a munkát, ahol először csak homok volt. Nem voltak hidak, utak, ahogy elektromosság, és víz sem. Azonban minden időre elkészül.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!