Kvyat: Ma már sokkal jobban értem az F1-et

Habár a 2015-ös idény során nem tudott következetes teljesítményt nyújtani, Daniil Kvyat úgy érzi, rengeteget tanult, és ma már sokkal jobban érti a Forma-1-et minden tekintetben.


Habár a 2015-ös idény során nem tudott következetes teljesítményt nyújtani, Daniil Kvyat úgy érzi, rengeteget tanult, és ma már sokkal jobban érti a Forma-1-et minden tekintetben.

Az orosz tehetség 2014-ben a Toro Rosso színeiben debütált a száguldó cirkuszban, tavaly pedig már az energiaital-gyártó nagycsapatánál, a Red Bull Racingnél versenyzett.

„Debütáló idényem végén egyáltalán nem voltak hibák. Néha viszont megtörténnek. Minden versenyző követ el hibákat, és nekem is volt balesetem Japánban és Austinban, de ezek a körülményekkel is összefüggtek” – mondta az orosz az Autosportnak.

„Csak egy szalmaláng, és az ember máris a falban van. Az ember egyszerűen továbblép ezen. Nem lehet sokáig rágódni rajta.”

„Ami Austint illeti, sokkal pozitívabb emlékeim vannak a verseny első feléről, mint a másodikról, szóval nyilván inkább ezeket az emlékeket őrzöm, mint a negatívakat.”

„Ezt a két verseny leszámítva nem mondanám, hogy olyan sok mindent rosszul csináltam volna. Elég hullámzó idény volt, és ha az ember a középmezőnyben találja magát, nehéz következetesen teljesíteni.”

Kvyat azt remélte, a Red Bullhoz való csatlakozás után majd a dobogós helyekért harcolhat, miután azonban az osztrák istálló küszködött a Renault motorjaival, a 2015-ös szezon igencsak gyengére sikerült.

„Le kellett mondanom az elvárásaimról, márpedig a mentális átállás mindig nehéz. Egyszerűen el kellett felejtenem az eredményeket, és csak a vezetésre kellett összpontosítanom. Végül hatékony módszernek bizonyult.”

„Monaco után több pozitív versenyem volt, és jobban megértettem az autót is. De még így se mondanám azt tökéletesnek, de legalább már jobban értek mindent.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!