Kvyat rajtbüntetést kapott, Räikkönen megúszta

Daniil Kvyat, a Toro Rosso versenyzője háromhelyes rajtbüntetésben részesül a Kanadai Nagydíjon, miután Kevin Magnussennel ütközött Monacóban.


Daniil Kvyat, a Toro Rosso versenyzője háromhelyes rajtbüntetésben részesül a Kanadai Nagydíjon, miután Kevin Magnussennel ütközött Monacóban.

Kvyatnak problémája akadt a verseny korai szakaszában, emiatt a bokszba kellett hajtania, majd megpróbált visszazárkózni, és Kevin Magnussennel kezdett csatázni, azonban ütközés lett a küzdelem vége.

Az orosz szerint Magnussennek helyet kellett volna hagynia neki: „Kétszer nagyon keményen blokkolt engem két kanyarral korábban. Aztán megpróbáltam a belső íven újra, akkor pedig teljesen lezárt. Nem tudtam keresztülmenni a falon, ezért neki kellett mennem.”

„Ha egy olyan versenyzővel találkozol, aki nem akar elengedni, akkor megtörténik a baleset” – folytatta Kvyat, aki szerint a korábbi körökben már jó néhány sikeres manővere volt abban a kanyarban.

Az eset következtében egyébként a Toro Rosso kiesett, míg Magnussen egy későbbi baleset miatt kényszerült feladni a versenyt.

A versenybírák megvizsgálták Kimi Räikkönen kiesését is, amikor a finn a falnak ütközött, majd néhány versenyzőt feltartott, miközben próbált visszaevickélni a bokszba. A Ferrari versenyzője végül a pálya szélén állította le autóját, és a versenybírák úgy határoztak, nem büntetik őt az eset miatt, hiszen biztonságos helyen akarta leparkolni versenygépét.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!