Lauda: Hamilton felülkerekedik a történteken - F1VILÁG.HU

Lauda: Hamilton felülkerekedik a történteken

HIRDETÉS

A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda biztos benne, Lewis Hamilton felül fog kerekedni Nico Rosberggel való múlt hétvégi konfrontálódásán, azt azonban elismerte az osztrák, nem tudnak gátat szabni a két versenyző rivalizálásának.


A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda biztos benne, Lewis Hamilton felül fog kerekedni Nico Rosberggel való múlt hétvégi konfrontálódásán, azt azonban elismerte az osztrák, nem tudnak gátat szabni a két versenyző rivalizálásának.

Hamilton és Rosberg már fiatal korukban is versenyeztek egy csapatban, kettejük viszonya azonban a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon elmérgesedni látszott, amikor Nico Rosberg úgy szerezte meg a rajtelsőséget, hogy utolsó mért körében hibázott, az emiatt meglengetett sárga zászlók okán pedig Hamiltonnak esélye sem volt megszorongatni.

A vasárnapi futamon Rosberg az első rajtkockából startolva nyert, Hamilton pedig másodikként futott be – a feszültség kettejük között pedig szemmel látható volt.

„Vitáznak arról, hogy Nico szándékosan tette-e, vagy sem – a stewardok viszont tisztázták őt, és számomra ez a legfontosabb” – mondta Niki Lauda, a Mercedes nem ügyvezető elnöke.

„Nico utána elnézést kért azért, hogy későn fékezett. Bocsánatot kért, amit tiszteletben kell tartanom. Korábban volt egy versenyünk Barcelonában, ahol Lewis csinált valamit, és amire mi azt mondtuk, ’hé, ez nem korrekt!’. Utána ő is bocsánatot kért. Szóval alapvetően mindketten felnőttek és biztos vagyok abban, hogy Lewis felülkerekedik majd a történteken, amint alszik rá egyet.”

„Adjanak neki időt. Kialussza magát, remélhetőleg lesz egy jó bulija Nicole-lal [Scherzinger – a barátnője], aztán holnap megbeszélik majd a dolgokat, és garantálhatom, hogy meg fogják oldani.”

„Ha nem, akkor én vagyok a mentora, ha pedig felmerül bármiféle probléma, magamhoz rendelem és azt mondom neki: ’Lewis, ugyan már, felejtsd már el!’.

„Folyamatos kapcsolatban vagyok vele. Szóval az is lehet, hogy felhív. Ha nem, akkor én fogom őt, hogy megkérdezzem, hogy van.”

Hamilton nem volt jó kedvében a hétvégén

Lauda hozzátette, egyszerűen lehetetlen gátat szabni a rivalizálásnak két ilyen versenyképes pilóta között.

„Igen, ez így normális. Nem lehet megállítani. Egy dolog világos: véleményem szerint Lewisnak van egy-két tized előnye Nicóval szemben, mert össze tudja rakni a köreit az időmérőn. Nico keményen dolgozik a szerelőkkel, a mérnökökkel, keményen dolgozik a gumikon, és így tovább.”

„Szóval van egy istenadta tehetségünk, aki nagyon emocionális, és van egy másik srác, aki ugyanazt a munkát végzi, csak éppen másképp. Szóval nagyon kényelmes pozícióban vagyunk. Két különböző versenyzővel rendelkezünk, de alapvetően ugyanolyan jó a tempójuk, és ugyanolyan eredményekre képesek. Ez pedig remek helyzet.”

A háromszoros világbajnok persze tudja, a csapatnak kell biztosítania azt, hogy a két versenyző viszonya ne mérgesedjen el túlságosan.

„Egyre nő a feszültség, ez nem kérdés, de nem kell bizonyosodnunk arról, hogy nem csúszik ki a kezeink közül az irányítás. Saját tapasztalataim alapján, illetve versenyzőink múltbéli esetei alapján is tudom, milyen az. Ha pedig reggel nem köszönnek egymásnak, akkor már késő.”

Lauda elmondta továbbá, határozott karakter szükséges ahhoz, hogy az ember érvényesülni tudjon a Forma-1-ben.

„Egy „szemétládának” kell lenned, ha nyerni akarsz a Forma-1-ben! Ez nem kérdés. Jófiúként nem nyerhetsz. Mutassanak nekem egy jófiút a mezőnyben!”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!