Lauda: Vettel nem lesz azonnal sikeres a Ferrarinál

Bár Sebastian Vettel Ferrarihoz szerződése jót tehet az olasz alakulatnak, Niki Lauda szerint a maranellói gárda nem várhat azonnali sikereket a német érkezésétől.


Bár Sebastian Vettel Ferrarihoz szerződése jót tehet az olasz alakulatnak, Niki Lauda szerint a maranellói gárda nem várhat azonnali sikereket a német érkezésétől.

A Red Bull Racing csapata szombaton jelentette be, hogy hat szezon és négy világbajnoki cím után Sebastian Vettel az idény végén távozik – feltehetően a Ferrari csapatánál váltja majd Fernando Alonsót.

Niki Lauda, a Mercedes nem ügyvezető elnöke elárulta, őt is meglepte Vettel döntése.

„Igen, meglepett. Vagy legalábbis a bejelentés időzítése. Senki sem számított rá Szuzukában” – mondta Lauda az Österreich című lapnak.

„Vettel péntek este fél 8-kor, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül közölte döntését csapatával. Bennem csak egy kérdés merült fel: előtte elárulta Didi Mateschitznek? Ha igen, minden rendben.”

A korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok mindazonáltal azt gyanítja, Vettel viszonya már közel sem olyan jó a Red Bull vezérkarával – még Dr. Helmut Markóval sem. Lauda szerint azonban Vettel jól döntött, ha úgy érezte, már nem működnek a dolgok a Milton Keynes-i alakulatnál.

A La Repubblica című olasz lap mindeközben arról ír, Vettel egy három évre szóló, 60 millió eurós szerződést írt alá a Ferrarival, és opciója van további két esztendőre, egészen 2019-ig.

A tudósítás szerint a 27 esztendős versenyző további prémiumra számíthat minden egyes győzelemért és bajnoki címért. A lap tudni véli, Vettel már augusztus óta tárgyalt a maranellói gárdával.

„Ez most egy új éra kezdete a hosszú évek óta tartó krízis után” – mondta Lauda.

„Olyan ez, mint Schumacher idejében – most van egy négyszeres világbajnokuk, akire mindenki felnézhet.”

Az osztrák mindazonáltal figyelmeztetett, egyáltalán nem biztos, hogy a partnerség már az első évben meghozza gyümölcsét.

Arra a kérdésre, hogy Vettel jövőre harcolhat-e a bajnoki címért, Lauda így felelt: „Feltehetően nem. Hosszabb időbe telik majd, mire egy elég jó autót építenek.”

Lauda nem érti, Vettel és a Ferrari miért nem jelentette még be hivatalosan a megállapodást.

„Nem tudom, miért voltak annyira hülyék, hogy nem reagáltak azonnal. Amikor látták a Red Bull meglepő sajtóközleményét, azt kellett volna csak mondaniuk, ’Vettel hozzánk érkezik’”.

Azt sem tudni, mi lesz a Ferraritól távozó Fernando Alonsóval – Lauda szerint a spanyol szerződését múlt csütörtökön bontotta fel a Ferrari, a hírek szerint pedig a McLaren Honda egy évi 40 millió euróról szóló szerződést ajánlott neki. Ron Dennis a wokingi gárda részéről azonban cáfolta, hogy aláírtak volna a kétszeres világbajnokkal.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!