Lauda: Vicc, hogy Hülkenberg nem talál ülést

A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint egész egyszerűen nevetséges, hogy egy olyan kaliberű versenyzőnek, mint Nico Hülkenberg, küzdenie kell azért, hogy jövőre a száguldó cirkuszban maradhasson.


A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint egész egyszerűen nevetséges, hogy egy olyan kaliberű versenyzőnek, mint Nico Hülkenberg, küzdenie kell azért, hogy jövőre a száguldó cirkuszban maradhasson.

A német versenyzőt egyértelműen az egyik legnagyobb tehetségnek tartják a jelenlegi mezőnyben, az elmúlt években azonban rendre balszerencsés volt csapataival.

Sokáig úgy tűnt, végre fordul a kocka, és jövőre már egy élcsapatnál versenyezhet, a legfrissebb sajtóhírek szerint azonban most mégis Forma-1-es jövőjéért küzd.

„Az, hogy egy olyan pilótának, mint Hülkenberg, küzdenie kell egy ülésért, egész egyszerűen vicc” – fakadt ki Niki Lauda a Bild című német lapnak nyilatkozva.

„Egy olyan versenyzőnek, mint Nico, egyértelműen helye van a Forma-1-ben.”

Hülkenberg korábban előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Ferrarival, sőt, a felek abban is megállapodtak, ő lesz az, aki jövőre átveheti a távozó Felipe Massa helyét. Az olaszok azonban végül visszatáncoltak, és inkább KImi Räikkönen szerződtették Fernando Alonso mellé.

Hülkenberg és menedzsmentje eztán a Lotusszal kezdett tárgyalásokba, és bár az enstone-i gárda részéről Eric Boullier csapatfőnök elárulta, szeretnék leigazolni a tehetséges versenyzőt, most mégis úgy tűnik, kénytelenek lesznek egy fizetős versenyzőt – jelesül Pastor Maldonadót – leigazolni. A venezuelai támogatója,a PDVSA jövőre komoly segítség lehet a Lotusnak.

„Momentán 150 millió az, ami ellenünk van” – mondta Werner Heinz, Hülkenberg menedzsere a Bildnek.

A Lotust tulajdonló Genii Capital ügyvezetője, Gerard Lopez egyébként ma úgy nyilatkozott, továbbra is biztosak abban, hogy sikerül tető alá hozniuk a megállapodást a Quantum Motorsports nevű vállalattal.

„Van egy előzetes megállapodásunk a céggel, mellyel szeretnénk szövetségre lépni, és csak arra várunk, hogy az üzlet megköttessen” – mondta a szakember.

„Ez egy nagyon részletes folyamat. Az efféle üzletek nem olyan tempóval köttetnek meg, mint amilyenhez hozzá vagyunk szokva a Forma-1-ben, de reményeink szerint a közeljövőben sikerül megállapodnunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!