Leclerc: Azt hittem, teljesen szétmegy az autó alattam

Fotó: Scuderia Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
Pazar teljesítményt nyújtott második ferraris versenyhétvégéjén Charles Leclerc – a monacói 10 körre volt első Forma-1-es győzelmétől, a technika azonban közbeszólt. A Ferrari ifjú titánja igyekszik a pozitívumokat magával vinni a bahreini hétvégéről.

Leclerc már az időmérőn is remekelt: pályacsúccsal kaparintotta meg a rajtelsőséget csapattársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel orra elől, és bár a verseny rajtjánál alulmaradt a némettel szemben, később vissza tudta előzni a rutinos versenyzőt.

A 21 esztendős tehetség rohamléptekben menetelt első F1-es diadala felé, ám 10 körrel a leintés előtt problémák merültek fel autójának hőenergia-visszanyerő rendszerével [MGU-H], így mindkét Mercedes el tudott menni mellette.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a két Renault kiesése miatt az utolsó körökre pályára küldték a biztonsági autót, így Leclerc begurulhatott a 3. helyen Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött.

„Előfordul az ilyen, ez is része a motorsportnak” – mondta szemmel láthatóan csalódottan az ifjú monacói.

„Sajnos ez most nem a mi napunk volt. A csapat lenyűgöző munkát végzett, sikerült visszanyernünk azt a tempót, ami hiányzott Ausztráliában. De igen… mit mondhatnék? Természetesen borzasztóan csalódott vagyok, ahogy az egész csapat is – de ez megtörténik az idény során.”

„Úgy gondolom, a legtöbbet hoztuk ki belőle. Szerencsések voltunk egy nagyon szerencsétlen helyzetben. Szerencsére bejött a biztonsági autó a végén, máskülönben még hátrébb végeztünk volna, és kétlem, hogy üzemanyaggal is bírtam volna a végéig.”

„Nehéz elfogadnom, de hálás vagyok a csapatnak azért, hogy egész hétvégén ilyen lenyűgöző volt az autó, és meggyőződésem, hogy megerősödve térünk vissza.”

Leclerc elárulta, bár a rajtja nem sikerült fényesen, a futam során képes volt remek tempót autózni. Az eredmény miatt viszont természetesen első F1-es dobogóját sem tudta igazán kiélvezni.

„A rajtom nem volt valami jó, de aztán az egész versenyen nagyon erősek voltunk. Kár, hogy csak a 3. helyen végeztünk, de ahogy mondtam, ez is része a versenyzésnek.”

„Igen, ez az első dobogóm. De ahogy sokszor elmondtam a múltban is, én soha nem az eredményeket nézem igazán, hanem inkább azt a potenciált, ami ott volt ahhoz, hogy jobbak legyünk. Most nem a 3. hely volt a miénk, de persze boldog vagyok. Gratulálok Lewisnak és Valtterinek.”

Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari számára biztatóan alakultak a téli tesztek, Ausztráliában azonban gondok támadtak az SF90-es versenygép vezethetőségével és beállításaival. A maranellóiak gőzerővel dolgoztak az idénynyitó után, Leclerc pedig azt mondja, nagyon büszke csapatára.

„Azt gondolom, rengeteg pozitívumot vihetünk magunkkal a hétvégéről. Ausztráliában eléggé le voltunk maradva. Találunk néhány választ – nem mindet, de néhányat igen. Aztán megérkeztünk ide, kibéreltük az első rajtsort, ami nagyon pozitív a csapat számára, és megmutattuk, hogy fantasztikus munkát végeztek.”

„Ez persze nem jelenti azt, hogy a szezon hátralévő részében is ott leszünk, csupán azt, hogy a két verseny között milyen fantasztikusan dolgoztak. És szerintem nagyon jó tempót mutattunk a verseny során. Sajnos a technika meggátolt abban, hogy nyerjünk, de ilyenek mindig történnek a szezon során. Ha valahányszor műszaki gondom van, és a 3. helyen érek célba, szerintem elégedettek lehetünk!”

„Ez nem a mi napunk volt. Szomorú, mert nagyon közel voltam ahhoz, hogy valóra váltsam egy gyerekkori álmomat, ami az első Forma-1-es győzelem. De remélhetőleg egyszer eljön ez a nap is. Dolgozni fogok érte, és biztos vagyok abban, hogy a csapat is. Büszkék lehetnek arra, amit elértek ezen a hétvégén – meg fogunk erősödni!”

Fotó: Scuderia Ferrari

Leclerc azt mondja, semmi előjele nem volt a felmerült problémának, és kezdetben azt gondolta, nem fog célba érni az autóval.

„Hogy őszinte legyek, tényleg azt gondoltam, hogy pár kör múlva minden szétmegy az autóban. Szerencsére nem ez volt a helyzet, és a 3. helyen értem célba, de igen, minden előjel nélkül teljesen elszállt a motorerő. Egy kicsit aztán javult a helyzet, de a probléma maradt. Semmi jele nem volt, nem éreztem azt, hogy valami gond lesz.”

„Az üzemanyaggal kapcsolatos probléma az csak ennek eredménye volt, mivel nyilván nagyon lassú voltam az egyenesekben, és ezen a pályán rengeteg egyenes van. Szóval így sokkal több üzemanyagot is használtunk el, mint normál helyzetben – köszönhetően a motorerő hiányának.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!