Fotó: Alfa Romeo Sauber
HírekKiemelt

Leclerc: El sem hiszem, hogy ilyen jó versenyeink vannak!

A bakui 6. helyet követően újabb két pontszerzést tudhatott magáénak az elmúlt hetekben az Alfa Romeo Sauber ifjú versenyzője, Charles Leclerc. A monacói tehetség maga is alig hiszi el, hogy ilyen remek formában tudnak versenyezni.

Leclerc idén debütált a Forma-1-ben, és a kezdeti botladozás után úgy tűnik, rátalált a helyes útra: rendre gyorsabbnak bizonyul csapattársánál, Marcus Ericssonnál, és már három alkalommal is pontszerző helyen tudott végezni.

„Rendkívül elégedett vagyok a kanadai versennyel” – mondta a Ferrari juniorversenyzője, miután a 10. helyen futott be Montrealban.

„Monacóban fékhibánk volt, de összekaptuk magunkat egy olyan pályán Montrealban, amely a fékek szempontjából a legkeményebb. Nagy kihívás volt, de nagyszerűen reagáltunk. Büszke vagyok a munkára, amit elvégeztünk. Tudtuk, hogyan orvosoljuk a monacói problémát, meg is oldottuk, szóval nagyon örülök.”

„Magamon nem lepődtem meg, de a csapat miatt nagyon örülök, és ez a legfőbb dolog, ami számít. El sem hiszem, hogy ilyen pozitív versenyeink vannak. Ez volt már a negyedik, vagy ötödik futam, ahol ilyen lenyűgöző eredményt értünk el.”

„De tovább kell folytatnunk a munkát, fejlődnünk kell, és remélhetőleg akkor így folytatódik majd minden. Apró lépéseket teszünk, de ezek a lépések mindig jó irányba visznek bennünket a szezon elejétől kezdve. Ez az egyik erősségünk.”

„Ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, mert úgy gondolom, a következő négy-öt verseny sokkal nehezebb lesz számunkra. Le Castellet-ben, illetve az azt követő versenyeken több elszorítóerőre van szükség, és jelenleg ez az egyik gyengeségünk. De dolgozunk rajta, és remélhetőleg sikerül is javítani a helyzeten.”

Fotó: Alfa Romeo Sauber

Leclerc persze tudja, a jó eredmények még nem jelentik azt, hogy nem kell tovább fejlődnie.

„Minden verseny után találok negatívumokat magammal kapcsolatban, és próbálok javítani ezeken. Most jól megy a szekér, de nem arról van szó, hogy teljesen magabiztosnak érzem magam.”

„Nem olyasvalaki vagyok, aki mindig magabiztos, én mindig igyekszem fejlődni. Szerintem ez is erősség – de tény, hogy az elmúlt versenyek jól sikerültek.”

Szólj hozzá!