Leclerc kiállt Hülkenberg mellett: „Nem érdemel eltiltást”

Fotó: Alfa Romeo Sauber
Charles Leclerc (MON) Alfa Romeo Sauber F1 Team at Formula One World Championship, Rd12, Hungarian Grand Prix, Preparations, Hungaroring, Hungary, Thursday 26 July 2018.

Kiállt Nico Hülkenberg mellett a Sauber Forma-1-es csapatának ifjú versenyzője, Charles Leclerc, aki szerint jól döntöttek a stewardok, amikor nem tiltották el a német pilótát a Belga Nagydíj első körében történt balesetért.

Hülkenberg a vasárnapi verseny rajtja után hibázott nagyot: elrontotta az 1-es kanyar féktávját, hátulról nekiütközött Fernando Alonso McLarenjének, mely valósággal átrepült Leclerc versenygépe felett.

Leclerc elárulta, örül annak, hogy fent volt autóján az idén kötelezően használatos ’Halo’.

„Nem tudom, hogyan végződött volna a dolog, ha nem lett volna az autómon, de az esetet megnézve örülök, hogy fent volt a ’Halo’” – mondta az ifjú tehetség.

„Szerencsém volt ezúttal. A ’Halo’ nem nézett ki túl jól a baleset után.”

Az újonc versenyző szerencsére nem sérült meg a balesetben, elmondása szerint pedig a felvételek „elég látványosak, de az autóban ülve nem érződött olyan nagynak” a baleset.

Leclerc azt mondja, olyan gyorsan történt az ütközés, hogy nem is igazán fogta fel, mi történik. Kezdetben azt gondolta, Alonso hibázott a féktávot, azóta azonban persze már látta a felvételeket, és tudja, hogy Hülkenberg rontott.

Videó az első körben történt balesetről

A történtekért a német pilótát 10 rajthelyes büntetéssel sújtják majd Monzában – 2012-ben Romain Grosjeant egy hasonló balesetért eltiltották a stewardok.

Leclerc elárulta, „nem dühös” Hülkenbergre, és nem gondolja, hogy el kellene tiltani a Renault pilótáját.

„Nico nem egy olyan versenyző, akinek efféle múltja van, és látható, hogy nem szándékosan tette. Nem hinném, hogy helyes volna az eltiltás egy ilyen hibáért.”

„Ha valami szándékos és veszélyes, akkor persze el lehet tiltani valakit, de nem ebben a helyzetben.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!