Leclerc: Miért nem lehetett más a sorrend? - F1VILÁG.HU

Leclerc: Miért nem lehetett más a sorrend?

HIRDETÉS
A Ferrari stratégiája miatt nem tudott sorozatban harmadszor is nyerni Charles Leclerc. A szingapúri győzelmet csapattársa, Sebastian Vettel szerezte meg, Leclerc pedig a futam után azt mondta, szeretne válaszokat kapni a csapattól.
Charles Leclerc Ferrari

Leclerc a pole pozícióból vágott neki a vasárnapi versenynek, és azok után, hogy Spában és Monzában nyerni tudott, jó eséllyel pályázott az újabb elsőségre is.

A Ferrari taktikája azonban ezúttal nem neki kedvezett: a maranellóiak a 3. helyről a bokszba hívták Sebastian Vettelt, az elévágás pedig olyannyira jól sikerült, hogy a német nemcsak Lewis Hamiltont, hanem Leclercet is meg tudta előzni.

Leclerc a futam közben a csapatrádión azt mondta, szerinte „nem fair”, ahogy a Ferrari taktikázott, a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva pedig elismerte, nehéz volt lenyelnie a történteket.

„Versenyzőként az ember nem látja át a teljes helyzetet” – mondta a leintés után, már higgadtabban a monacói versenyző.

„Nagyon nehéz tudni, ki az, aki mögötted kiállt a bokszba. Fogalmam sem volt arról, hogy Sebastian kint volt. Ami engem illet, ennél többet nem igazán tehettem volna, nyilván nem számítottam arra, hogy Seb megelőz, ez pedig eléggé frusztráló volt az autóban ülve.”

„Miközben persze teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy ezt a döntést a csapat érdekében hozták meg. Az autóban ülve viszont nehéz megérteni, egyszerűen frusztráló. Jó időmérőm volt szombaton, megtettem mindent, tartottam magam a tervhez a verseny elején. Le kellett lassulnunk, amennyire csak tudtuk, hogy ne adjuk meg a bokszkiállás lehetőségét a többieknek. Utána pedig el kellett kezdeni nyomni.”

„Nem számítottam elévágásra, de tudom, hogy néha így megy ez. A csapat sikerének örülök.”

Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen válaszokat is vár a Ferraritól, Leclerc így felelt: „Az egyetlen válasz, amire igazából szükségem van, hogy nem volt-e meg a módja annak, hogy fordított sorrendben szülessen meg ez a kettős győzelem – abban a sorrendben, ahogy a kerékcsere előtt álltunk. Ez az egyetlen válasz, amire szükségem van.”

Hogy Leclerc arra gondolt-e, Vettel miért nem engedte őt vissza maga elé, nem tudni, a monacói mindenesetre úgy érzi, a taktikából a legtöbbet hozta ki a Ferrari.

Hirdetés

„Nem tudom, hogy én kiállhattam-e volna korábban… Illetve biztos vagyok benne, hogy nem volt lehetséges, máskülönben megtettük volna. Általában csapaton belül nem vág egyik autó a másik elé. Szóval biztos vagyok benne, hogy ez volt a helyzet, csupán a megerősítésre van szükségem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!