Leclerc: Mindketten felelősek vagyunk a balesetért - F1VILÁG.HU

Leclerc: Mindketten felelősek vagyunk a balesetért

HIRDETÉS
A Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc szerint neki és csapattársának, Sebastian Vettelnek a jövőben kevésbé agresszíven kell majd versenyezniük egymással, hogy elkerüljék az olyan szerencsétlen eseteket, mint amilyen a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon történt.
Charles Leclerc Ferrari

A Scuderia pilótái az interlagosi futam hajrájában kemény csatát vívtak egymással, melynek végül ütközés lett a vége, így az olasz csapat pont nélkül távozott Brazíliából.

Mattia Binotto csapatfőnök a történtek után Maranellóban ült le a pilótákkal, ahol alaposan átbeszélték az incidenst.

Az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Leclerc arról beszélt, tanulniuk kell az Interlagosban történtekből.

„Megnéztük a dolgot, én pedig különösen – nyilván próbáltam megérteni, hogyan csinálhattuk volna jobban” – fogalmazott a fiatal monacói.

„Szerintem nagyon balszerencsés eset volt: először is azért, mert nagyon apró volt az ütközés, de komoly dráma lett belőle. Ez egy kicsit szerencsétlenül alakult. De csapatként talán meg kell próbálnunk egy kicsit kevésbé agresszívnek lennünk egymással, hogy ilyen dolgok ne ismétlődjenek meg. A csapat számára ez ugyanis nem jó – nem jó senkinek, aki támogat bennünket. Szóval arra kell törekednünk, hogy ne ismétlődjön meg.”

Leclerc úgy véli, a baleset ellenére ő és Vettel a továbbiakban is harcolhatnak egymással.

„Szerintem ez nem fog változni, továbbra is versenyezhetünk egymással” – mondta.

„Nyilván Seb és én is nagyon versenyképesek vagyunk. Mindketten győzni akarunk, ugyanakkor meg kell találnunk a megfelelő kompromisszumot. Elvégre ugyanazért a csapatért versenyzünk.”

„Ettől eltekintve szerintem sok mindent nem tehetünk. Ahogy mondtam, a legutóbbi versenyen nagyon komolyak voltak a következmények. Ha megnézzük a koccanást, az nagyon-nagyon kicsi volt. Balszerencsés volt, de meg fogunk bizonyosodni arról, hogy ne ismétlődjön meg.”

Hirdetés

A balesettel kapcsolatban a 22 éves pilóta kifejtette, szerinte Vettel és ő maga is elkerülhette volna az ütközést, így mindketten felelősnek érezhetik magukat.

„Szerintem Sebnek nem kellett volna balra húzódnia, és ezt ő is tudja. Én pedig jobb munkát végezhettem volna azzal, hogy elkerülöm őt balra húzódva. Szóval mindkettőnknek van egy kis felelőssége.”

„De szerintem a legfontosabb, hogy most már mindent tisztáztunk. Leültünk és továbbléptünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!