Leclerc nem számított ilyen jó eredményekre - F1VILÁG.HU

Leclerc nem számított ilyen jó eredményekre

HIRDETÉS
A Ferrarinál idén első szezonját teljesítő Charles Leclerc azt mondja, nem számított arra, hogy ilyen jó eredményeket tud elérni 2019-ben.
GP BRASILE  F1/2019 -  SABATO  16/11/2019  
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Charles Leclerc

A monacói tehetség az Alfa Romeótól került a Ferrarihoz Kimi Räikkönen helyére, és már második versenyén, Bahreinben kis híján nyerni tudott a pole pozícióból indulva – végül egy műszaki hiba  fosztotta meg ettől.

A győzelem aztán Belgiumban jött össze először a nyári szünet után, majd nem sokkal később Olaszországban, a Ferrari hazájában ismételni tudott. Leclerc szerezte idén a legtöbb rajtelsőséget – szám szerint 7-et –, győzelmein kívül pedig 8 alkalommal állt még dobogón.

A 22 esztendős versenyző végül a 4. helyen zárta az egyéni pontversenyt, 24 egységgel többet gyűjtve csapattársánál, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnél.

„Elégedett vagyok. Ha a szezon elején azt mondták volna nekem, hogy 7 rajtelsőségem és 10 dobogóm lesz, nem hittem volna el!” – mondta Leclerc a Motorsport.com című lap kérdésére. „Szóval határozottan jobban sikerült, mint vártam.”

„Visszatekintve persze volt pár hiba is, a cél tehát az, hogy ezeket megértsem, és ne ismételjem meg őket. De elégedett vagyok az első idénnyel.”

Leclercnek egyébként idén számos lehetősége volt a győzelemre: Bahreinben a már említett műszaki hiba fosztotta meg az elsőségtől, Bakuban pedig az időmérőn törte össze autóját. A monacói Ausztriában is remekelt, ám Max Verstappen az utolsó előtti körben előzte meg őt. A Német Nagydíjon az esőben kicsúszott a pályáról, a hockenheimi hétvége pedig addig sem alakult jól számára, hiszen esélye lett volna a pole-ra, ám egy műszaki probléma hátráltatta az időmérőn.

A nyári szünet után pedig sorozatban négy versenyt is nyerhetett volna, Szingapúrban azonban a Ferrari Vettelnek kedvezett a stratégiával, Oroszországban pedig egy biztonsági autós periódus vette el tőle az elsőséget. Utolsó rajtelsőségét Mexikóban pedig csak egy 4. helyre tudta váltani.

„Nem volt könnyű szezon” – ismerte el Leclerc.

„Az első felében küszködtünk, de azt hiszem, jól dolgozunk, és szerintem a kemény munka az év második szakaszában kifizetődött, összejött két hihetetlen győzelem is. A monzai nyilván felülmúlta minden álmomat. Az, hogy ezernyi Ferrari-rajongó előtt állhattam a dobogó tetején, őrületes élmény volt. Ezeket soha nem fogom elfelejteni – az első idényem a Ferrarival örökre emlékezetes marad.”

Hirdetés

„De persze rengeteg munka vár rám még, hogy jobbá váljak. Leszegett fejjel dolgozom tovább.”

Leclerc azt mondja, „rengeteget” tanult első ferraris évében, a prioritás pedig az lesz jövőre, hogy ne ismétlődjenek meg az idei hibák.

„Meggyőződésem, hogy jobb lehet a helyzet, mint idén.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!