Megosztás:

Legalább 40 helyszín érdeklődik a Forma-1 iránt

Sean Bratches (balra) azt mondja, még több rajongót szeretnének magukkal ragadni.
Sean Bratches (balra) azt mondja, még több rajongót szeretnének magukkal ragadni. © Liberty Media

A Forma-1 kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches azt mondja, mintegy 40 helyszín vette fel velük a kapcsolatot azok közül, akik szeretnének bekerülni az F1-es versenynaptárba.

A szakember azt mondja, az alapján fogják eldönteni, hogy mely versenypályának adnak lehetőséget a jövőben, hogy alaposan megvizsgálják, az adott helyszín mit tud nyújtani a sportágnak.

„A jelenlegi Concorde Egyezmény szerint 25 a plafon” – mondta Bratches.

„Az elmúlt 7 hónapban, mióta ebben a munkakörben dolgozom, nagyjából 40 ország, város, önkormányzat vagy hercegség keresett meg azzal, hogy F1-es versenyt rendezne, ami rendkívül biztató.”

„Azt gondolom, ez remekül mutatja a brand erősségét, és azt, hogy mit próbálnak lokálisan nyújtani a rajongóknak.”

„A versenynaptárat tekintve számos dolgot megvizsgálunk. Alapvetően egy nagyon reaktív procedúra zajlott eddig az F1-hez csatlakozó városok ügyében. Azt gondolom, a brand szempontjából mi most próbálunk jóval proaktívabbak lenni, a célunk az, hogy tömegeket vonzzunk. Leginkább a városok központjaiban.”

Bratches hozzátette, nemigen várhatóak sivatagok, vagy elhagyatott területeken felhúzott pályák.

„Nem gondolnám, hogy abba az irányba indulunk el, hogy sok versenyzési céllal épített pályát építünk be a naptárba. Meg fogjuk osztani az utcai pályákat, a történelemmel bíró helyszíneket, és a kifejezetten versenyzésre épített pályákat. A következő cél az, hogy több utcai versenyre törekszünk.”

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi helyszínek közül melyik kerülhet veszélybe, Bratches kitérő választ adott: „Szeretjük az összes gyerekünket! Azt hiszem, ha a versenyek régiónkénti elosztását nézzük, lesznek távozók, és lesznek érkezők. Szeretnénk maximalizálni a lehetőségeket.”

Bratches kifejtette, szeretnék jobban csoportosítani a versenyeket, hogy ezzel is csökkentség az utazással és a szállítással kapcsolatos költségeket.

„Jelenleg ugrálunk a világ egyik pontjáról a másikra anélkül, hogy jobban átgondolnánk. Az ideális az lenne, ha a versenyek első harmada Európában lenne, a második Amerikában, a harmadik pedig Ázsiában.”

„Ez lenne az, ami hatékonyabbá teszi ezt a cirkuszt az utazás szempontjából. Európában 350 kamionnal oldjuk meg, ha pedig repülünk, 10 darab 747-essel.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A legfrissebb sajtóértesülések szerint 3 évre szóló szerződést kötött a Renault-val a McLaren...

Hozzászólások

( komment)