Lehet, hogy Alonso már év közben szedi a sátorfáját

A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber szerint könnyen lehet, hogy Fernando Alonso nem tölti ki jelenleg érvényben lévő szerződését, és még szezon közben távozik a McLaren-Hondától.


A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber szerint könnyen lehet, hogy Fernando Alonso nem tölti ki jelenleg érvényben lévő szerződését, és még szezon közben távozik a McLaren-Hondától.

A spanyol kontraktusa a 2017-es év végén jár le, ám a botrányosan sikerült előszezon után már csalódottságának adott hangot, frusztráltságát pedig alighanem csak fokozta, hogy az évad első versenyén, Ausztráliában műszaki hiba miatt nem ért célba.

„Talán Fernando nem lesz ott egész évben” – mondta Webber, aki egyébként igazán jó kapcsolatot ápol a kétszeres világbajnokkal.

„Lehet, hogy Stoffel [Vandoorne] új csapattársat kap majd az évad egy pontján. Elképzelhető, hogy Fernando nem teljesíti az egész idényt, soha nem tudhatjuk!”

„Frusztrált. Nem a 6. vagy 7. helyen akar célba érni. Stoffelnek a pontszerzés talán elég jó dolog, de Fernandót ez nem érdekli.”

„Dobogókért akar harcolni, szóval Fernando mentálisan nagyon távol van attól, ahol tartani szeretne.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!