Lehet, hogy mégsem lesz új autója a Manornak - F1VILÁG.HU

Lehet, hogy mégsem lesz új autója a Manornak

HIRDETÉS

A Manor Forma-1-es csapata a következő hetekben dönt arról, hogy beveti-e új fejlesztésű versenyautóját az idei esztendőben.


A Manor Forma-1-es csapata a következő hetekben dönt arról, hogy beveti-e új fejlesztésű versenyautóját az idei esztendőben.

A kiscsapat az utolsó pillanatban tudott csak felkészülni a 2015-ös évadra, az eddig eltelt versenyeken pedig tavalyi autójának továbbfejlesztett változatával állt rajthoz.

Az eredeti tervek szerint az új versenyautó a nyári szünetet követően, a Belga Nagydíjon debütál majd, ám közel sem biztos, hogy erre végül sor kerül.

Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy megéri új autót fejleszteni, a jelenlegi modell ugyanis rendre 107 százalékon belül teljesít, egyesek szerint pedig a csapat jobban tenné, ha inkább a 2016-os autó fejlesztésébe invesztálna.

Graeme Lowdon, a Manor sportigazgatója azt mondja, a nemrégiben kinevezett új technikai vezetők – köztük a Mercedes egykori technikai igazgatója, Bob Bell – hozhatnak döntést ebben a kérdésben.

„Azt gondolom, a következő pár hétben lesz néhány komoly döntésünk” – mondta a szakembert a Motorsport.com című lapnak.

„Kezd egy kicsit világosabbá válni a helyzet azt illetően, hogy ki ellen is tudunk versenyezni, és mit kell tennünk. Azt fogjuk tenni, ami a legjobb a vállalat számára.”

Lowdon kifejtette, nem lenne helyénvaló, ha tartanák magukat az eredeti tervekhez, és bevetnék az új autót, ha esetleg Bell és csapata nem javasolja azt.

„Folyamatosan hozunk új embereket, akiknek szavuk van a döntési folyamatban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!