Lehetetlen jósolni a szezon első futamára - F1VILÁG.HU

Lehetetlen jósolni a szezon első futamára

HIRDETÉS

Lehetetlen megjósolni, miképp alakul a 2014-es idény első fordulója, a hétvégi Ausztrál Nagydíj – állítják a Forma-1 csapatai.


Lehetetlen megjósolni, miképp alakul a 2014-es idény első fordulója, a hétvégi Ausztrál Nagydíj – állítják a Forma-1 csapatai.

Az idei szezonra jelentősen változtak úgy a technikai, mint a sportra vonatkozó szabályok, emiatt pedig számos ismeretlen tényező került az egyenletbe.

A legfőbb változás természetesen a motorokat érinti, az eddig használt V8-as aggregátok helyett ugyanis idén már 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű erőforrásokkal kell harcba szállniuk a versenyzőknek.

A futamok során ráadásul maximum 100 kg-nyi üzemanyagot használhatnak el, ami szintén döntő tényező lehet majd a bajnokság során.

Habár sokak szerint emiatt a versenyeken a spórolás lesz a jellemző, vannak, akik azt gondolják, izgalmas idény vár ránk.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy véli, hiba volna már most pálcát törni az új Forma-1 felett, hiszen még egyetlen versenyen sem vagyunk túl.

„Talán azok, akik azt mondják, a Forma-1 katasztrófa, néhány futam után azt fogják majd gondolni, hogy igenis fantasztikus” – mondta az olasz szakember.

„Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy izgalmas versenyeket látunk, várjuk meg az év végét, hogyan is alakult a helyzet.”

Grosjean szerint nem lesz könnyű dolguk a versenyzőknek

Hirdetés

A Lotus versenyzője, Romain Grosjean – kinek csapata azon alakulatok közé tartozik, mely nem tudott versenyszimulációt teljesíteni a téli teszteken – hozzátette, véleménye szerint a versenyzők számára igencsak komplikált lehet az első versenyhétvége.

„Sok mindenen kell majd gondolkozni az autóban, és rengeteg mindent kérdeznek majd tőlünk a mérnökök” – fogalmazott.

„Nem lesz túl jó, hogy a kormányon kell változtatnunk mindenféle beállítást, de ezzel kell most szembenéznünk. Körönként néha négyszer vagy ötször is változtatni kell valamin, ez pedig elég zavaró lehet.”

„Nehéz mindent jól összerakni, de aztán megszokja az ember.”

A Caterham csapatát irányító Cyril Abiteboul kifejtette, még azok a csapatok sem lehetnek teljesen nyugodtak, melyek eredményes versenyszimulációt teljesítettek az előszezonban.

„Furcsa verseny lesz. Az egyetlen dolog, amit nem lehetett letesztelni, az a versenyzés” – mondta a szakember.

„Igen, versenyszimulációt lehet teljesíteni, de ilyenkor nem versenyzel senki ellen. A mások elleni küzdelem, a megfelelő kompromisszumok megtalálása olyasvalami, amit még látnunk kell, hogyan is működik.”

„Szóval érdekesen alakulhat a futam.”

A versenyzést nem tudták szimulálni a csapatok a teszteken

Grosjean hozzátette, amíg szoros versenyeket látnak, a rajongók elégedettek lesznek az új Forma-1-gyel.

„Imádjuk a sportot, a szenvedélyünk a Forma-1. De a legfőbb dolog, hogy remek show-t nyújtson. Nagyon extrém szabályváltozások ezek: mindenki azt mondja, az autók furcsán néznek ki, de majd megszokják őket.”

„Amíg versengés van az autók között, az emberek elégedettek lesznek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!