Lehullt a lepel a Sauber új versenygépéről – fotók

A Sauber a mezőny harmadik csapataként mutatta be új autóját az első téli tesztnek helyet adó Valenciában, ahol kedden megkezdődik a nagyüzem. A C30-as modell több ponton is változott elődjéhez képest.


A Sauber a mezőny harmadik csapataként mutatta be új autóját az első téli tesztnek helyet adó Valenciában, ahol kedden megkezdődik a nagyüzem. A C30-as modell több ponton is változott elődjéhez képest.

A svájci alakulat hétfőn reggel rántotta le a leplet Ferrari motorral szerelt versenygépéről, ami nem meglepő módon egy felfelé ívelő orrkúpot kapott, és a hátsó része jóval kompaktabb lett, mint az elődé volt.

A C30-as kódszámot viselő modell megkapta a Red Bull Racing által a tavalyi évben elsőként kifejlesztett fúvott diffúzort, és az oldaldobozok is meredekebben bevágottak lettek, noha a csapat jelezte, hogy a hibrid rendszerrel kezdi meg a szezont, amit a Ferrari biztosít számára.

Csatlakozz, hogy első kézből értesülj az érdekességekről:

„Legfőbb célunk az volt a Sauber C30-Ferrari fejlesztése közben, hogy építsünk a C29-es modell erősségeire, és elimináljuk az összes gyenge pontját” – mondta a csapat technikai vezetője, James Key.

„Továbbá fontos volt számunkra, hogy egy olyan autóval kezdjük meg a téli teszteket, amit már értünk, és nagyon keményen dolgoztunk, hogy egy olyan karakterisztikát kapjunk, amiről azt gondoljuk, hogy helyes.”

„Természetesen sokat kell még tanulnunk az új Pirelli abroncsokról és biztosak akarunk lenni abban, hogy semmi meglepetés nem ér majd minket az autó viselkedésével és kezelhetőségével kapcsolatban.”

A szakember elmondta, hogy a tavalyi évben tanultakat felhasználva tervezték és fejlesztették az idei modellt, továbbá komoly figyelmet fordítottak arra is, hogy azon könnyedén illetve rugalmasan alakítani lehessen, amennyiben arra szükség van a téli teszteken látottakat követően.

A hinwili bázisú alakulat névadó csapatfőnöke, Peter Sauber bízik abban, hogy az új autóval eredményesebbek lehetnek majd, mint a tavalyi évben voltak, és egy megbízható, minden területen erős versenygéppel vághatnak majd neki az idei bajnokságnak.

„Folyamatosan pontszerző helyeken akarunk végezni, és javítani szeretnénk a konstruktőri bajnokságon elért helyezésünkön” – mondta a csapattulajdonos.

„A 2010-es szezonban ünnepelte cégünk fennállásának 41. évfordulóját, és ez volt az egyik legkeményebb évünk. Korábban soha nem volt ennyi megbízhatósági problémánk, azonban sikerült áthidalnunk ezeket és megoldást találni rájuk a szezon második felében.”

„Számos jól megfontolt strukturális változást is eszközöltünk. James Key kinevezése technikai igazgatóvá már a tavalyi évben meghozta gyümölcsét, és most teljesen kivehette a részét a Sauber C30-Ferrari tervezésében és fejlesztésében.”

„Közben sikerült megszereznünk a 2011-es szezon teljesítéséhez szükséges anyagi hátteret. Egy gazdaságilag ennyire nehéz helyzetben ez egy olyan dolog, amire büszkék heletünk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!