Liuzzi: Felkészültebb vagyok, mint valaha - F1VILÁG.HU

Liuzzi: Felkészültebb vagyok, mint valaha

HIRDETÉS

Vitantonio Liuzzi úgy érzi, hogy minden eddiginél felkészültebben vághat neki az idei évnek az F1-ben, jóllehet a tesztkorlátozás miatt meg van kötve a keze, és mindössze nyolc napot tesztelhet a bajnokság kezdete előtt.

Vitantonio Liuzzi úgy érzi, hogy minden eddiginél felkészültebben vághat neki az idei évnek az F1-ben, jóllehet a tesztkorlátozás miatt meg van kötve a keze, és mindössze nyolc napot tesztelhet a bajnokság kezdete előtt.

A Force India versenyzője tavalyi nyáron állhatott ismét rajthoz az F1-ben, miután Giancarlo Fisichella átigazolt a Ferrarihoz, a sérülést szenvedett Felipe Massa helyére.

Liuzzi már első versenyén kiválóan teljesített hazai közönsége előtt az Olasz Nagydíjon, és azt követően is hozta azt, amit elvártak tőle, így szerződést kapott csapatától az idei évre, mikor elmondása szerint már a pontszerzést célozza meg.

“Egy kész versenyzőnek érzem magam” – mondta Liuzzi a riportereknek az e heti tesztnek helyet adó Barcelonában. “Az elmúlt évben lehetőségem nyílt arra, hogy beugorjak, és nem hagytam ki, hiszen oly sokat vártam erre.”

“Akkor nem voltam száz százalékosan felkészülve, hiszen a szezonközi teszttilalom miatt nem vezethettem az autót a beugrás előtt, de most ez másképpen lesz, hiszen a téli időszak lehetőséget biztosított számomra, hogy jobban megismerjem az autót.”

“Teljesen felkészültnek értem magam, még úgy is, hogy sokkal kevesebb tesztet hajthatunk végre a téli időszakban, mint korábban. Most meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes, erre pedig az idei szezon tökéletes lesz.”

Liuzzi abban is biztos, hogy az idei autó hatalmas előrelépés elődjéhez képest, amely egy pole pozíciót és egy dobogós helyezést is szerzett 2009-ben.

“Úgy érezzük, hogy egy igazán nagy előrelépést értünk el az idei évre” – folytatta. “Ez nem kérdés, ebben biztosak vagyunk. Az egyetlen dolog, amit meg kell még várnunk, hogy megtudjuk, a többiek milyen munkát végeztek a téli felkészülési időszak alatt.”

“Pusztán az időeredményekből nagyon nehéz bármit is mondani, hiszen az erősorrend folyamatosan változik, attól függően, hogy éppen ki milyen programon van.”

“Tudjuk, hogy mi sokat fejlődtünk. A tavalyi évben talán mi voltunk a legerősebb csapat a szezonközi fejlesztések tekintetében, és úgy gondolom, hogy a szakemberek nagyon jó munkát végeznek a szélcsatornában és a gyárban.”

Hirdetés

“Azt kijelenteni, hogy egy győztes autónk van, még túl korai lenne, de azt gondolom, hogy célunk az lehet, hogy folyamatosan ott legyünk a pontszerző helyeken. És úgy vélem, az eddigi tesztek alapján kijelenthetjük, hogy nem vagyunk messze ettől.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!