Liuzzi szerint mákja volt Vettelnek - F1VILÁG.HU

Liuzzi szerint mákja volt Vettelnek

HIRDETÉS

A Toro Rosso olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi elárulta, csak azért tudott újonc márkatársa bekerülni az első tízbe, mert ellentétben vele, autója vizes pályára volt beállítva, ami akár hátrányt is jelenthet majd számára a holnapi versenyen.

A Toro Rosso olasz versenyzője, Vitantonio Liuzzi elárulta, csak azért tudott újonc márkatársa bekerülni az első tízbe, mert ellentétben vele, autója vizes pályára volt beállítva, ami akár hátrányt is jelenthet majd számára a holnapi versenyen.

A mindössze húsz esztendős Vettel fantasztikusan teljesített a Japán Nagydíj időmérő edzésén, ahol bejutva az utolsó etapba, a kilencedik helyen végzett. A német versenyző azonban a nyolcadik pozícióból várhatja majd a holnapi futam rajtját, miután az előtte végző Nico Rosberg motorcseréje miatt tízhelyes rajtbüntetést kapott.

Eközben csapattársa, Vitantonio Liuzzi éppen, hogy csak bekerült a második körbe, ahol a tizenötödik pozícióban végzett.

Az olasz azonban elmondta, ennél jobb helyre nem is tudta volna behozni autóját, amely Vettellel ellentétben, száraz pályára volt beállítva, ami akár komoly előnyt is jelenthet majd számára holnap, ha száraz pályán rendezik meg a Japán Nagydíjat.

“Az eredmény teljesen rendben van” – mondta. “Kockáztattunk a beállításokkal és a stratégiával. Lapos szárnyakkal mentem, az autóm száraz pályára volt állítva, míg Sebastian gépe abszolút a vizes aszfaltra volt hangolva. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a vizes pályán, de bízunk benne, hogy száraz lesz a verseny, és akkor jól szerepelhetünk majd.”

Bár Tonio megpróbálta érdemeit lekicsinyíteni, Vettel tisztában van azzal, hogy remek eredményt ért el a mai időmérő edzésen.

“Fantasztikus. Boldog vagyok, hogy a csapat végre bekerült a harmadik etapba” – mondta a német pilóta. “Nem volt könnyű dolgunk, hogy eltörölték a reggeli tréninget a köd miatt, így most vezettem először ezt az autót vizes pályán. Már alig várom a folytatást.”

“Úgy gondolom, hogy ha az utolsó mért körömet is teljesíteni tudtam volna, akkor további két pozíciót előrébb kerültem volna, de végül változtattunk a stratégián, így erre már nem volt lehetőségem. Bízom benne, hogy esni fog az eső, és akkor jók lehetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!