Loeb segíti Kubica felkészülését a raliban - F1VILÁG.HU

Loeb segíti Kubica felkészülését a raliban

HIRDETÉS

A kilencszeres ralivilágbajnok, Sebastien Loeb lesz Robert Kubica segítségére, aki áprilisban először teljesít majd éles versenyt murván a Citröen DS3 RRC-vel a Portugál Rally-n.


A kilencszeres ralivilágbajnok, Sebastien Loeb lesz Robert Kubica segítségére, aki áprilisban először teljesít majd éles versenyt murván a Citröen DS3 RRC-vel a Portugál Rally-n.

A lengyel versenyző a múlt héten aszfalton már teljesített egy versenyt a DS3-mal, azonban mindenki arra számít, hogy sokkal nehezebb lesz a dolga Portugáliában, hiszen a murva egy jóval keményen kihívás elé állítja.

Kubica ugyanis csak nagyon kevés kilométert teljesített eddig murván, azt is kisebb szériában.

Yves Matton, a Citröen csapatfőnöke azonban elmondta, hogy Loeb és a csapat jelenlegi éllovasa, Mikko Hirvonen is a lengyel pilóta segítségére lesz majd.

„Biztos vagyok abban, hogy amint megteszi az első köröket murván, nagyon sok kérdése lesz” – mondta a szakember. „Seb és Mikko pedig rengeteget versenyzett már murván – különböző a vezetési stílusuk – így arra számítok, hogy ha nem is kap minden kérdésre választ tőlük, sok időt megspórolhat.”

„Azonban először meg kell tennie néhány kilométert, hogy legyen némi tapasztalata.”

Az egykori Forma-1-es versenyző maga is bevallotta, hogy a murva egy teljesen más kihívás elé állítja és tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!