Lotus: A Forma-1 jövője a nagycsapatok kezében van

A Lotus csapatfőnök-helyettese, Federico Gastaldi a minap egy interjúban úgy fogalmazott, a Forma-1 középcsapatai nem sokat tehetnek a sportág jövőjének formálását illetően, noha továbbra is a költségek jelentős csökkentését szeretnék elérni.


A Lotus csapatfőnök-helyettese, Federico Gastaldi a minap egy interjúban úgy fogalmazott, a Forma-1 középcsapatai nem sokat tehetnek a sportág jövőjének formálását illetően, noha továbbra is a költségek jelentős csökkentését szeretnék elérni.

Az enstone-i gárda tavaly szavazati joggal bírt a Forma-1 Stratégiai Munkacsoportján belül, mivel 2013-ban negyedikként zárta a bajnokságot, a tavalyi gyenge szereplés után azonban elveszítette ezen pozícióját a Force Indiával szemben.

Gastaldi a minap elárulta, nem tehetnek mást, minthogy kivárják, hogyan döntenek a nagycsapatok, valamint Bernie Ecclestone.

„A közép- és kiscsapatoknak azt kell követniük, amit ők eldöntenek” – mondta a Lotus csapatfőnök-helyettese.

„Nem diplomatikus választ próbálok adni, egyszerűen ez az igazság. Tavaly próbáltunk mást mondani, amikor esélyt kaptunk a Stratégiai Munkacsoporton belül, de semmi sem történt.”

„Meg kell értenünk, mit akarnak tenni, aztán beszélhetünk csak róla, illetve alkalmazkodhatunk.”

Amikor a szakembert arról kérdezték, mi a véleménye Bernie Ecclestone azon javaslatáról, miszerint kétféle motort lehessen használni a Forma-1-ben, így felelt: „Ha Bernie eldönti, hogy ez a helyzet, akkor ez is lesz.”

„Ha mindannyian ugyanazt a csomagot kapnánk, az lenne az ideális, de nekünk mindenképp alkalmazkodnunk kell, bármi is lesz. A motorgyártók más véleményen vannak, mint mi, hiszen mi csak vásárlók vagyunk. Szóval sajnos nincs sok beleszólásunk.”

Gastaldi kifejtette, a költségeket azonban minél hamarabb kontrollálni kell.

„Mindenki egyetértett abban, hogy szükség van egy megoldásra, mert mindannyian bajban vagyunk. Nem mutogatunk ujjal senkire. Meg kell találnunk a módját, hogyan lépjünk előre ebben a kérdésben. Jelenleg a motor jelenti a legfőbb problémát a költségek miatt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!