Lotus: Grosjean újra a legjobb tízben

Vegyes eredménnyel zárták a Bahreini Nagydíj szombati kvalifikációját a Lotus Forma-1-es csapatának versenyzői.


Vegyes eredménnyel zárták a Bahreini Nagydíj szombati kvalifikációját a Lotus Forma-1-es csapatának versenyzői.

Romain Grosjean sorozatban negyedszer is beverekedte magát a legjobb tíz közé, pedig az időmérő előtt saját elmondása szerint nem számított arra, hogy továbbjut a Q3-ba.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra azért, amit sikerült elérnünk a harmadik edzés és az időmérő között” – kezdte a szombati értékelést a francia.

„A hétvége eddigi része alapján arra számítottam, hogy korábban kiesek, szóval az, hogy bejutottunk a Q3-ba sorozatban negyedszer, igazán jó érzés. Ami azt illeti, kicsit csalódott is vagyok, mivel végezhettünk volna előrébb is, csak némi tapadás hiányzott.”

„Holnap minden a hátsó gumikról szól majd – ellentétben Kínával, ahol az első gumikon múlt sok. Óvatosak leszünk majd, egy jól kiegyensúlyozott autót készítünk fel, és aztán meglátjuk, mi lesz.”

Grosjeannal ellentétben Pastor Maldonado nem lehet ennyire elégedett: a venezuelai csak a tizenhatodik helyről startolhat holnap, az időmérőn ugyanis műszaki gondok hátráltatták. A Lotus versenyzője ennek ellenére optimistán várja a futamot, véleménye szerint a pontszerzés összejöhet Bahreinben.

„Sajnos volt egy problémánk, ezért nem tudtuk kihozni a maximumot az autóból, úgy tűnt, hiányzik némi motorerő” – fogalmazott Maldonado.

„Ezzel persze nincs vége a világnak, hiszen holnapra elvileg meg tudjuk oldani a problémát, úgyhogy a versenyen felzárkózhatunk majd. Elegendő gumink van ahhoz, hogy más stratégiával induljunk neki, ráadásul a hétvége során a hosszú és rövidebb etapokon is jók voltunk.”

„A tempó tehát adott, a pontszerzés kétségkívül lehetséges, szóval a maximumot nyújtjuk, mint mindig.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!