Lotus: Miénk a negyedik leggyorsabb autó

A múlt hétvégi Kínai Nagydíj után a Lotusnál úgy vélik, ők rendelkeznek jelenleg a Forma-1-es mezőny negyedik leggyorsabb autójával.


A múlt hétvégi Kínai Nagydíj után a Lotusnál úgy vélik, ők rendelkeznek jelenleg a Forma-1-es mezőny negyedik leggyorsabb autójával.

Az enstone-i gárda kiábrándító évet teljesített 2014-ben, idei autója azonban jóval versenyképesebbnek mutatkozik.

Romain Grosjean és Pastor Maldonado már az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon is a legjobb tíz közé kvalifikálta magát, a futamon azonban nem jött össze a pontszerzés, Malajziába pedig szintén nem sikerült kihozni az autóból a maximumot.

Kínában azonban pontot szerzett a csapat, Romain Grosjean pedig egyértelműen áttörésként tekint a sanghaji eredményekre.

Alan Permane, a Lotus pályaműveletekért felelős vezetője szintén optimista a múlt héten látottak kapcsán.

„Úgy tűnik, a versenytempót tekintve miénk a negyedik leggyorsabb autó” – mondta a szakember.

„Egy kicsit a saját versenyünket futjuk, de ezzel meg is vagyok most elégedve. Ha ezt sikerül tartani és pontokat gyűjtünk, és jó alapokat fektethetünk le ahhoz, hogy megszerezzük a negyedik helyet a gyártók között, akkor mindenki elégedett lesz.”

Bár Pastor Maldonadónak Kínában sem jöttek össze a dolgok, és a Lotus a három élcsapattal – a Meredesszel, a Ferrarival és a Williamsszel – egyelőre nem tudja felvenni a tempót, nagyon örül annak, hogy csapata Kínában gyorsabb tudott lenni a Red Bullnál.

„Ha Pastor nem pördült volna meg a bokszban, kényelmesen meglett volna a hetedik és nyolcadik hely. Elég nehéz dolog megverni [Daniel] Ricciardót, vagy a két Red Bullt az időmérőn, de azt gondolom, a versenytempónk jelentősen jobb volt az övékénél, és egy kicsit jobbak voltunk a Toro Rossónál és a Saubernél is.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!