Lowe: Túlreagálják a Mercedes monacói hibáját

A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint túlzóak azok a kritikák, melyeket a csapat kapott azok után, hogy egy rossz döntéssel elvette a győzelmet világbajnok versenyzőjétől, Lewis Hamilton.


A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint túlzóak azok a kritikák, melyeket a csapat kapott azok után, hogy egy rossz döntéssel elvette a győzelmet világbajnok versenyzőjétől, Lewis Hamilton.

Hamilton a monte-carlói futam nagy részében az élen állt, amikor azonban pályára küldték a biztonsági autót, csapata úgy döntött, kihívja őt a bokszba friss gumikért.

A Mercedesnél azonban túlbecsülték Hamilton előnyét Nico Rosberggel és Sebastian Vettellel szemben, így a brit riválisai mögé érkezett vissza, miután pedig azok nem jöttek már ki kerékcserére, a címvédő kénytelen volt a harmadik hellyel beérni.

Paddy Lowe szerint azonban túlzóak azok a vélemények, melyeket a hibával kapcsolatban fejeztek ki sokan.

„Rengeteg vélemény látott napvilágot monacói hibánkkal, illetve annak következményeivel kapcsolatban” – mondta a szakember.

„A csapat részéről ezt a hibát viszont kontextusba kell helyezni: egyszerű hiba volt, amit a helytelen adatok alapján, a másodperc tört része alatt követtünk el.”

„A sportban gyorsan kell döntéseket hozni, el kell fogadni a kockázatot, és nem mindig tudunk jól dönteni. De véleményem szerint azért a csapat a legtöbbször jól dönt.”

„Mindazonáltal folyamatosan fejlődnünk kell, és a monacói hiba kétségkívül fontos részét képezi ennek a folyamatnak.”

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff hozzátette: „A Monacóban történteket mindannyian nehezen nyeltük le.”

„Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy most egy első és egy harmadik hely miatt vagyunk csalódottak.”

„Szóval csapatként kezeljük a dolgot, tanulunk a hibáinkból, és most már a következő, kanadai versenyre fókuszálunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!