Ma 45 éves Michael Schumacher

Ma 45 esztendős a Forma-1 valaha volt eddigi legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher – a német jelenleg kómában fekszik a grenoble-i klinikán, állapotáról továbbra sincsenek új fejlemények.


Ma 45 esztendős a Forma-1 valaha volt eddigi legsikeresebb versenyzője, Michael Schumacher – a német jelenleg kómában fekszik a grenoble-i klinikán, állapotáról továbbra sincsenek új fejlemények.

Schumacher 1991-ben mutatkozott be a Forma-1-ben a Jordan színeiben, egy versenyt követően csapott le rá a Benetton, melyek csapattal 1994-ben és 1995-ben két világbajnoki címet nyert.

1996-ban szerződött az akkor még küszködő Ferrarihoz, a patinás olasz istállóval 2000-ben ért fel a csúcsra, majd elképesztő dominancia következett: sorozatban öt világbajnoki címet nyert a maranellói gárdával, 2006 végén pedig úgy döntött, szögre akasztja sisakját.

Schumachert azonban hajtotta még a vágy, hogy újra Forma-1-es versenyautót vezessen, ezért 2010-ben mindenki nagy meglepetésére visszatért, méghozzá azzal a gyártóval, mely annak idején elindította autóversenyzői pályafutását: a Mercedesszel.

A legendás autóversenyző 2012 végén intett búcsút a Forma-1-nek, és bár már több mint egy éve nem kísérti a sorsot, most mégis az életéért küzd egy franciaországi klinikán.

A 91-szeres futamgyőztes múlt vasárnap szenvedett súlyos síbalesetet, melyet követően életveszélyes állapotban szállították kórházba. Állapota stabil, ám továbbra is kritikus, az orvosok mesterséges kómában tartják.

Schumacherért barátok és rajongók is a szorítanak: volt csapata, a Ferrari csendes ünneplést szervez ma reggelre, a grenoble-i kórház elé. A maranellói gárda arra kérte a szurkolókat, pénteken, Schumi szülinapján vörösbe öltözve gyülekezzenek a franciaországi klinikánál.

A német autóversenyző családja Schumacher hivatalos weboldalán köszönte meg az emberek támogatását.

„Szeretnénk köszönetet mondani az embereknek azért, hogy a világ minden tájáról kifejezték szimpátiájukat, és elküldték jókívánságaikat. Nagyszerű támogatást kapunk tőlük. Mindannyian tudjuk, hogy Michael egy igazi küzdő, és nem fogja feladni!”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!