Maga mögött tartaná a McLarent a Force India - F1VILÁG.HU

Maga mögött tartaná a McLarent a Force India

HIRDETÉS

A Force India alakulatánál pontosan tisztában vannak azzal, nehéz feladat vár rájuk, ha maguk mögött szeretnék tartani a Forma-1 egyik legpatinásabb csapatát, a McLarent.


A Force India alakulatánál pontosan tisztában vannak azzal, nehéz feladat vár rájuk, ha maguk mögött szeretnék tartani a Forma-1 egyik legpatinásabb csapatát, a McLarent.

A silverstone-i központú alakulat tavaly hetedikként zárt az összetettben, és azzal a céllal vágott neki az idei bajnokságnak, hogy visszaszerezze a hatodik pozíciót, amit egy évvel korábban birtokolt.

Négy futam után az indiai kiscsapat az ötödik helyen áll a bajnokságban, néhány ponttal megelőzve a szezont igencsak gyengén kezdő McLarent.

A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley elismerte, nehéz lesz maguk mögött tartani a wokingi gárdát.

„A célunk nyilvánvalóan az, hogy legalább a hatodik helyet visszaszerezzük. Ötödikek vagyunk, és három pont van köztünk, illetve a McLaren között” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak.

„Hogy magunk mögött tudjuk-e tartani őket az egész idény során? Nehéz lesz, de megpróbáljuk. Viszont pragmatikusnak kell lennünk ezzel kapcsolatban, hiszen egy nagyon jó csapatról beszélünk.”

A Force India eddig csupán az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon tudott mindkét autójával pontot szerezni, márpedig Fernley szerint nagyon fontos volna, hogy mind Paul di Resta, mind Adrian Sutil rendszeresen a legjobb tíz között végezzen.

„Ez az, amire szükségünk van. Összeszedettnek kell lennünk és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket és mindkét autóval pontszerző helyeken érünk célba.”

Fernley kifejtette, időbe telik, mire a Force India a dobogós helyekért harcolhat, ám nagyon csalódottak amiatt, hogy Bahreinben di Resta nem tudott felállni a pódiumra.

Hirdetés

„Bosszantó, hogy Bahreinben nem sikerült. Nagyon erős csapatok ellen versenyzünk. Mindig is úgy gondoltam, hogy az idei év sokkal nehezebb lesz, mint a tavalyi, egyszerűen azért, mert többen tudnak jól dolgozni a gumikkal.”

„A mezőny krémjével harcolunk, és hálásnak kell lennünk, hogy itt lehetünk. Bahreinben saját erőből könnyen végezhettünk volna a legjobb hat között mindkét autóval.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!