Megosztás:

Magnussen: Így lesz királyabb a Forma-1!

Magnussent több kritika is érte mostanában a pályán mutatott manőverei miatt.
Magnussent több kritika is érte mostanában a pályán mutatott manőverei miatt. © Red Bull

Újabban csípős beszólásaival vonta magára a figyelmet, F1-es versenyzőtársai pedig a pályán mutatott viselkedéséért kritizálják Kevin Magnussent, a Haas versenyzőjét.

Magnussen az elmúlt időszakban több pilótával is konfliktusba keveredett: Nico Hülkenberggel a Magyar Nagydíjon szólalkozott össze, amikor a német a legsportszerűtlenebb versenyzőnek hívta őt. A dán reakciója ennyi volt a kamerák előtt: „Sz*pj le, édes!”

Az előző hétvégi Maláj Nagydíjon Magnussen újra összetűzésbe került, ezúttal Fernando Alonsóval, aki csapatrádión közölte, hogy „Hülkenbergnek igaza volt, ez mekkora idióta!” A spanyol úgy érezte, a Haas versenyzője leszorítja őt, ebből adódott a konfliktus – Magnussen ugyanezt gondolta Alonso néhány másodperccel későbbi manőveréről.

„Mi, versenyzők tudunk arról gondoskodni, hogy még királyabb legyen a Forma-1” – nyilatkozta Magnussen, aki a szabályokat kritizálta.

„A pályán még mindig túl sok a korlátozás. Természetesen szükségünk van egy alap útmutatásra, de olyan szabályokra nem, amelyek minden egyes manővert megkérdőjeleznek. Az, hogy az egyenesben senkit nem szoríthatsz le, természetesen észszerű. De még mindig sok olyan van, ami teljesen hülyeség. Hagyniuk kellene, hogy nyugodtan párbajozzunk a pályán” – mondta a Haas-pilóta.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepeljük az állatok...

Hozzászólások

( komment)