Magnussen: Meg tudom csinálni azt, amit Hamilton - F1VILÁG.HU

Magnussen: Meg tudom csinálni azt, amit Hamilton

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes ifjú versenyzője, Kevin Magnussen biztos benne, képes arra, hogy olyan parádés Forma-1-es bemutatkozást produkáljon, mint annak idején Lewis Hamilton.


A McLaren Mercedes ifjú versenyzője, Kevin Magnussen biztos benne, képes arra, hogy olyan parádés Forma-1-es bemutatkozást produkáljon, mint annak idején Lewis Hamilton.

Hamilton 2007-ben debütált a száguldó cirkuszban, és már rögtön első évében a világbajnoki címért harcolhatott: a brit első mclarenes évében négy futamot is megnyert, végül mégis lemaradt a végső diadalról.

A McLarennél idén az újonc Kevin Magnussen lesz Jenson Button csapattársa, a dán pedig rendkívül magabiztosan várja első F1-es idényét.

„Hamilton nagyszerű sikereket ért el, amikor újoncként megérkezett a McLarenhez, szóval egyértelműen meg lehet csinálni” – mondta a 21 esztendős versenyző az AUTOSPORT-nak.

„Tudom, hogy nagyon keményen dolgozott, de ami nagyszerű, hogy én is ugyanannál a csapatnál vagyok, amelynél ő volt. A McLarennek volt már újonc versenyzője, a csapatnál tudják, hogyan kell bánni egy zöldfülűvel, és miképp kell dolgozni vele. Ez nagyon jó dolog.”

Bár Magnussen elismeri, manapság nehéz dolguk van az ifjoncoknak a tesztkorlátozások miatt, úgy érzi, vannak dolgok, melyek a malmára hajthatják a vizet.

„Az én generációmból származó versenyzők nagyon-nagyon korán kezdték. A korábbi generáció valamivel később fogott neki az autóversenyzésnek” – magyarázta.

„Ha tehát veszünk egy 19 éves versenyzőt az én generációmból, akkor azt láthatjuk, hogy felkészültebb lesz, mint egy 19 éves versenyző a korábbi generációból – egyszerűen azért, mert korábban kezdte.”

„Nem azt mondom, hogy 100 százalékig készen állok a Forma-1-re. Az ember úgyis mindig azt érzi majd, hogy képes többet tenni, és több időre van szüksége.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!