Magnussen: Nem tudtam elkerülni az ütközést - F1VILÁG.HU

Magnussen: Nem tudtam elkerülni az ütközést

HIRDETÉS

Kevin Magnussen elmondta, hogy nem volt hova mennie így nem is tudta elkerülni az ütközést Felipe Massával a Német Nagydíj rajtjánál.


Kevin Magnussen elmondta, hogy nem volt hova mennie így nem is tudta elkerülni az ütközést Felipe Massával a Német Nagydíj rajtjánál.

A McLaren és a Williams pilótája az első kanyarban ért össze, aminek következtében Massa autója a levegőbe emelkedett, a fejére állt és látványos szikrákat szórva végigcsúszott az aszfaltozott bukótéren.

Massa szerencsére sértetlenül szállt ki az autójából, azonban Magnussent hibáztatta a balesetért, amit egyébként a versenyirányítás vizsgált is, de sima versenybalesetnek minősített, így nem hozott akciókat.

Magnussen elmondta, hogy ugyan még nem nézte vissza az esetet, azonban úgy érzi, nem volt hova mennie, így nem is tudta elkerülni Massát.

„Természetesen ha lett volna még egy autónyi helyem, akkor nem értünk volna össze” – mondta a dán versenyző.

„Nem láttam még a felvételt, így nehéz is mit mondanom az esetről. Sajnálom, ami történt, de a legjobb tudásomat nyújtottam, hogy elkerüljem, azonban nem volt hova mennem. Egyszerűen szerencsétlenül jött ki a helyzet.”

Magnussen az ütközésben megpördült, rengeteg pozíciót veszített, azonban végül a két pontot érő kilencedik helyre be tudta hozni autóját.

„Nem élveztem a versenyt” – mondta a fiatal versenyző, aki az előkelő negyedik helyről vághatott neki a megmérettetésnek.

„Azt gondolom, hogy egy erős versenyünk lehetett volna, ha nem történik ez a baleset az első kanyarban. Örülök, hogy néhány pontot szereztem, és bízom abban, hogy Magyarországon is eredményesek leszünk, ahol egy jó versenyünk lehet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!