Magnussen sajnálja, hogy csak 1 pont jött össze - F1VILÁG.HU

Magnussen sajnálja, hogy csak 1 pont jött össze

HIRDETÉS

Csalódottan, ugyanakkor pozitív érzésekkel nyilatkozott az Olasz Nagydíjat követően a McLaren újonc versenyzője, Kevin Magnussen.


Csalódottan, ugyanakkor pozitív érzésekkel nyilatkozott az Olasz Nagydíjat követően a McLaren újonc versenyzője, Kevin Magnussen.

Az ifjú tehetség küzdelmes versenyt futott Monzában, és végül hetedikként intette le a kockás zászló, eredményéhez azonban büntetés gyanánt hozzáadtak 5 másodpercet, amiért lekényszerítette a pályáról Valtteri Bottast.

„Az egész verseny során nagy volt a nyomás” – magyarázta a dán tehetség.

„Jól sikerült a rajtom, jó volt elöl lenni egy darabig, de kiábrándító, hogy végül csak egyetlen pontot szereztem. Nem számít, hogy fairnek érzem-e a büntetést, vagy sem – semmin nem változtat.”

Magnussen ennek ellenére úgy érzi, bőven vannak pozitívumai az olaszországi hétvégének.

„Sikerült fejlődnöm, az autó is jónak tűnik, szóval pozitívak az érzéseim. Nem a bajnoki címért harcolunk, hanem a Force India, illetve néhány más csapat ellen a minél jobb konstruktőri helyezésért.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!