Megosztás:

Magyar versenyző vendégeskedett a Red Bullnál

Keszthelyi Vivien és Max Verstappen a Red Bull motorhome-jában.
Keszthelyi Vivien és Max Verstappen a Red Bull motorhome-jában. © Team VRS

Exkluzív meghívásnak tett eleget vasárnap délután a Forma-1- es Magyar Nagydíjon Keszthelyi Vivien. A 16 éves magyar pilóta a Red Bull Racingnél vendégeskedett.

Az Audi tehetséggondozó akadémiájának pilótájának nem más, mint Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke - aki 2010 és 2013 között Sebastian Vettellel négy egyéni és négy konstruktőri világbajnoki címet ünnepelhetett - volt az idegenvezetője. A kiváló szakemberrel természetesen szóba került az Audi TT Cup idei szezonja, valamint a magyar pilóta karrierje, illetve a Forma-1 mostani idénye is.

A pilóták közül Keszthelyi Vivien Max Verstappennel találkozott: a 19 éves hollanddal hosszasan beszélgettek az autósportról, mindketten hasonló szezont futnak, hiszen egy rendkívül peches idénykezdet után úgy tűnik, véget ért a negatív szériájuk. Verstappen az első kilencből mindössze négy versenyt tudott befejezni, nemrég Silverstone-ban azonban már negyedik, most a Hungaroringen pedig ötödik lett. Keszthelyi Vivien augusztus elején a Norisringen volt sikeres, a 16. helyről indulva nyolcadikként szerezte meg a TT Cup történetének első magyar pontjait.

A Red Bull Racingnél való vendégeskedés mellett Keszthelyi Vivien találkozott Toto Wolffal, a címvédő Mercedes csapatfőnökével, akinek egyáltalán nem ismeretlen a TT Cup világa, így a magyar pilóta karrierjéről is részletesen beszéltek.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne is jelen volt a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a...

Hozzászólások

( komment)