Fotó: Jánvári Zsolt
HírekMagazin

Magyarként az F1-ben: „Massának mindig van egy kedves szava hozzám”

Sokáig egy kisvárdai autószervizben dolgozott, majd úgy döntött nagyobb kihívások elé néz, és egyenesen a Forma-1-et célozta meg: ma már a Williams F1-es csapatánál, Felipe Massa autóján elektronikai technikusként dolgozik Jánvári Zsolt, aki az F1Világnak mesélt arról, hogyan valósította meg álmát.

Hogyan kezdődött a karriered, ami végül a Forma-1-hez vezetett?
Teljesen átlagosan indult a történet, autóvillamosságot tanultam. Otthon szervizünk van, mindenki autókkal foglalkozik a családban, de 2003-ban úgy döntöttem, elég a vidékből, ideje világot látni, ám ekkor még a motorsport nem volt opció. Felköltöztem Budapestre, ahol egy autóvillamossági műhelyben dolgoztam. Egyik reggel véletlenül vettem egy újságot, amiben láttam egy hirdetést, ahol az e-mail cím a Dakarra utalt. Ez azért a férfi embernek eléggé felkelti az érdeklődését… Úgy voltam vele, miért ne?! És végül felvettek.

Mikor merült fel benned először, hogy a Forma-1-ben szeretnél dolgozni?
Már akkor is mértem, hogy mennyi üzemanyag kell az autóba. A Dakarban 400 km-re elegendő üzemanyag kell, a tank viszont 570 literes volt. Tudtam, hogy több van benne, mint szükséges lenne, és ezt bizonyítanom kellett. Literenként méregettem az 570 litert, és egyszer megkérdezték, hogy „miért csinálom ezt? Ez nem a Forma-1!” Én viszont azt mondom, hogy az autóversenyzés alaptörvénye, hogy nem gyors autót kell építeni, hanem könnyűt. Akkor ezen felszívtam magam, ami kitartott a következő 6 éven keresztül.

Mi történt a következő 6 évben? Mi volt az a lépés, ami kulcsfontosságú volt az F1-es álmod elérésében?
Ekkor jött az, hogy Angliába költözöm, úgy voltam vele, hogy legrosszabb esetben hazajövök. Egy pakisztáni taxigarázsában kezdtem, majd egy prototípus-tesztelő központban folytattam. Innen mentem először interjúra a Red Bullhoz. Ott azt mondták, hogy az angolom nem elég jó, hiszen versenyhelyzetben nem lehet kérni, hogy ismételjék meg, mit mondtak, illetve azt, hogy kell még egy kis nemzetközi tapasztalat. Ezek után tanultam, és folyamatosan jártam interjúkra.

Úgy tűnik, ez alapján már elég közel kerültél a tűzhöz…
Közben kaptam ajánlatot egy customer racing cégtől, ahol Porsche kupás, Lotus, Aston Martin, GT Porsche, Jaguar versenyautók voltak. Itt fél évet töltöttem el, fejlesztésekkel foglalkoztam, rengeteget versenyeztünk. Akkor indult a Hyundai WRC csapata, és végül átmentem oda, átköltöztem Németországba. Lementek az első versenyek, de hét hónap után elmentem innen. Így hazajöttem Magyarországra, majd a McLaren GT-nél egy Skpye-os interjút követően részlegvezetői munkát kaptam. A távoli cél mindig a Forma-1 volt, akkor már ismertem embereket, ők is ismertek, próbáltam mindig úgy alakítani a karrierem, hogy mindig közelebb kerüljek ehhez.

Mi volt a következő lépés ebben a tudatosságban?
Folyamatosan jártam interjúkra, a Williamsnél pedig hívtak, hogy követték a karrierem, menjek be interjúra. Ez már csak egy baráti beszélgetés volt, nem annyira szakmai. Rá három hétre hívtak, ami után már nem nagyon dolgoztam aznap, mert a hölgy a vonal túlsó végén azt mondta, hogy bekerültem a Williams F1-hez. Az egy óriási dolog volt, 20 centivel a föld felett közlekedtem, ezt nem lehet leírni. Amikor küzdesz valamiért, ott van a távolban, folyamatosan csinálod, csinálod, és egyszer csak odaérsz. Szóval, na, jó volt…

Milyen pozícióra vettek fel, mi volt a feladatod a csapatnál?
Ott a támogatói területre jelentkeztem, azt mondták, hogy ott majd beletanulok a dologba, aztán meglátjuk. A vercsenycsapatot kellett támogatni például alkatrészgyártással. Ezután jött a meglepetés, ugyanis hat napja voltam ott, amikor azt mondták, hogy na, akkor nemsokára irány az Ausztrál Nagydíj… Néhány hónapos betanulás után pedig közölték, hogy a következő versenyt már egyedül csinálom, mert a kollegámnak operálni kellett a térdét. A hungaroringi volt az első versenyem, ahol önállóan kellett dolgoznom.

Milyen érzés volt, hogy ezt a mérföldkövet éppen Magyarországon érted el?
Rettenetesen izgultam. Szabadedzés, időmérő, rajtrács… Ott álltam azon a helyen, ahova néhány évvel ezelőtt még a másik oldalról néztem le. Tudtam azt is, hogy ott van a családom, és akkor jött a himnusz is. Férfi ember ugye nem sír, de hát… A csapat többi tagja csak nézett, vigyorogtak, várták, hogy vége legyen, én pedig énekeltem. Látszott rajtuk, hogy tetszik nekik, hogy én ezt átélem, hogy az én országomban vagyok.

Elégedett vagy a jelenlegi helyeddel? Kerestek meg esetleg más csapatok?
Azóta is voltam interjún több helyen. Ragaszkodom ahhoz, hogy utazzak: ha már el kellett hagynom a hazámat, ez nekem fontos. A Red Bullhoz lehetett volna menni, de ők a gyárba kerestek embert.

Pontosan mi a feladatod most?

Én vagyok az ember, aki izzad a rajtrácson!

A legapróbb kábelköteg legyártásától a vezérlőegységek programozása, a telemetria, mind hozzám tartozik. Az a feladatom, hogy úgy induljon el az autó, hogy minden működik. A rajtnál egy mobilgarázst kiszállítunk a rajtrácsra, ott van meló bőven. De mire az autó oda kikerül, addigra háromszor leellenőrzünk mindent. Innentől kezdve, ha valami probléma van, akkor annak valószínűleg külső behatás miatt kellett történnie.

Mi van akkor, ha mégis probléma akad? Hogy kezelitek a stresszt a rajt előtt?
Szocsiban, amikor Massa kiesett az első kanyarban, akkor szükség volt erre. A rajt előtt három perccel szólt az egyik technikus srác, hogy valami gond van az egyik áramvezetékkel, ott volt pánik. Végül sikerült megoldani a helyzetet, rohantam vissza a garázsba, aztán vissza a rajtrácsra, ott kapkodás, majd ott is felmerült egy kis probléma, úgy volt, hogy tartalék alkatrészhez kell nyúlnunk. Amikor elmentek a felvezető körre, akkor összenéztünk a csapattársammal, hogy ez meleg volt… Összepakoltunk, visszarohantunk a garázsba, aztán vártuk, hogy na, akkor versenyezzünk. Én nem a közvetítést látom a futamokon, hanem a telemetriát, amin a rajt után csak annyit láttam, hogy kisimult… Felnéztem, és csak a porfelhőt láttam. Ez ilyenkor nem túl jó érzés, de ez egy ilyen sport.

Az érem másik oldala viszont az, amikor ünnepelhettek. Igaz, hogy te Felipe Massa autóján dolgozol, de Lance Stroll dobogóra állhatott Bakuban. Milyen érzés volt?
Az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Nekünk nagyon rossz érzés volt, hogy Massa kiesett, viszont nyilván örülsz a kollégádnak, aki ott ünnepel melletted. A győzelem az egy fantasztikus érzés, mindenki ezért csinálja. Amikor egyszer végre odaérsz az elejére, akkor mindent megbocsátasz magadnak, akkor úgy érzed, megéri. Sokszor meg nem.

Én is sokszor mondom magamnak, hogy miért nincs neked egy rendes munkád?

Milyen a kapcsolatod a versenyzőkkel?
Nagyon speciális kapcsolat van a versenyzőkkel: vállveregetés, kézfogás, közvetlenek. Nagyon jó tapasztalataim vannak velük. Annyira nem keresem a társaságukat, mert nagyon elfoglaltak vagyunk a versenyhétvégén. Ők tudják, hogy ki az, aki az autó alatt fekszik egész éjszaka. Nem véletlen, hogy amikor nyernek, akkor rögtön a szerelők nyakába ugranak. Bízniuk kell bennük, hiszen rájuk bízzák az életüket a versenyzők. Massa például soha nem megy el úgy mellettem, hogy ne szóljon egy-két szót, szóval eddig pozitív benyomásom van róluk.

Hogyan kezeli a csapat ilyen szinten azt, ha valaki hibázik?
Mindenki hibázik. Ha nem hanyagságból vagy nemtörődömségből, vagy nem arra vezethető le, hogy valaki nem koncentrált maximálisan, akkor az az első, hogy oldjuk meg, menjünk ki, versenyezzünk. Ha nem ilyen a helyzet, akkor nyilván vannak szankciók, következmények. Ez már nem az a szint, ahol nekiállsz ordibálni a csapattársaddal. Aki nem csapatjátékos, az hamar kibukik.

Mik a terveid még a Forma-1-ben?
Világbajnokságot szeretnék nyerni. Remélem, hogy a Williams elindul egy olyan irányba, hogy itt legyen esélyünk. Ha nem, akkor majd meglátjuk. A motorsportnak a technikai oldalát szeretem, a problémamegoldást, szóval mindenképpen ezen a területen szeretnék maradni. Hosszabb távon a repülés, űrkutatás is érdekel – van átjárás a két iparág között, mert a szabványok, kábelek, elektromosság kompatibilis a kettőnél. Korábban nem volt terv, mert én addig terveztem, hogy Forma-1, most pedig itt vagyok.

Meddig lehet ezt csinálni hosszú távon?
Öt-hat évig csinálnám maximum, mert ez nem egy nyugdíjas meló. Mindenki azt hiszi, hogy világot látunk, de gyakorlatilag az útvonalunk az, hogy reptér-hotel-reptér. Néha kimegyünk vacsorázni, ennyi a városnézés. Viszont nagyon rugalmasan kezelik az utazásokat. Így voltam kint egy hetet Ausztráliában, verseny után ott maradtam.

Mit javasolnál azoknak, akiknek álmuk, hogy az F1-ben dolgozhassanak?
Nem mondanám, hogy nehéz bekerülni. Persze meg kell tanulni egy másik nyelvet, hozzá kell szokni egy másik kultúrához, ami nyilván nehéz. Engem hirtelen dobtak be a kolléga műtétje miatt, szóval nem volt könnyű helyzet. Úgy látszott, hogy mindenki profi, és azt gondoltam, hogy ezek tudják, hogy mi a dolguk, én pedig nem. Nagy volt a nyomás, de megoldottam.

Említetted, hogy futam közben a munkádra koncentrálsz, így csak a saját autód versenyét követed. A versenyeket, a szezont így hogyan tudod figyelemmel kísérni?
Utólag vissza szoktam nézni a versenyeket. Mindig elmondom mindenkinek, hogy ne árulják el mi volt, hogy volt, hogy izgalmas legyen. Úgy nézni kívülről a futamot egy hideg sörrel, hogy tudod mi történt a színfalak mögött, az nagyon furcsa érzés… A tavalyi kanadai versenyt néztem a szüleimmel, nagyon jó volt. Ilyenkor kötelező küldeni egy fotót a többieknek a tv előtt ülve, sörrel a kezedben!

Szólj hozzá!
Magyarként az F1-ben: „Massának mindig van egy kedves szava hozzám”
Sajtóhír: Kómában van a Ferrari leváltott elnöke
Rosberg: Vettel nem volt elég óvatos
Ricciardo: Természetesen fáj, mint mindig